Canossa-járók

Canossába jött el 1077 januárjában IV.Henrik német-római császár, hogy újra engedelmességet fogadjon az őt kiátkozó VII. Gergely pápának, akit Mathilde várában fogadott vendégül abban a reményben, hogy összebékítheti a két hatalmasságot. Henrik január 25 és 27 között darócingben, mezítláb dideregve várakozott három napon és három éjen át a szabad ég alatt, míg a pápa kegyesen elfogadta bűnbánatát. A „Canossa-járás” azóta egyet jelent a megalázó bocsánatkéréssel.

Canossa vára kilenc évszázad alatt lassan rommá vált. A sziklatetőn, ahonnan tiszta időben Parmáig el lehet látni, a hajdani bevehetetlen védelmi rendszer maradványai, a múzeum, a kőtár, még mindig hűen tanúskodnak a régi időkről. De a helyiek nem sokat törődnek vele. Ám 20 évvel ezelőtt egy lelkes fiatal polgármester a fejébe vette, hogy felkelti a canossaiak érdeklődését múltjuk iránt.

Azóta minden évben szeptember első vasárnapján nagy ünnepre virrad a község. A fából újra épített várban felelevenítik a három híres napot. Korabeli öltözékben megjelennek benne az akkori szereplők, Mathilde, a pápa, a császár, a lovagok, úrhölgyek, apródok, íjászok, parasztok. Az ünneplés bankettel, tánccal zárul.

Mathilde divatba jött. Iskolát neveztek el róla, a diák rajzversenyein ő a téma, és feltűnően sok kislányt keresztelnek az ő nevére. A hercegnő mitikus személlyé vált, akiről a legvadabb történetek járnak: kielégíthetetlen szexuális étvágyú nő volt, kiszipolyozta a férfiakat, és hogy szenvedélyének ne legyenek tanúi, elemésztette őket. Megkérte a pápát, hogy engedje őt misét celebrálni. VII. Gergely azonban az engedélyt kemény feltételhez kötötte: építtessen a hercegnő száz menhelyet és melléjük száz templomot. Mathilde azonban a legenda szerint a kilencvenkilencedik elkészülte után meghalt.

A hagyományápolás jótékonyan hat a helység fejlődésére is. Évente legalább negyvenezer turista érkezik, köztük szép számmal németek, hiszen nemcsak a császár volt német, hanem a híres pápa is, akit eredetileg Hildebrandnak hívtak.