A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2010. február 23., 15:29
Cáfolta Tőkés László sajtófőnöke a Cancan című román bulvárlap azon értesülését, miszerint az európai képviselőt elhagyta volna a felesége előbbi állítólagos szerelmi kalandjai miatt, illetve azért, mert erőszakosan viselkedett volna vele szemben.
2010. február 23., 13:50
Idén Robert Fico szlovák kormányfőnek és a szlovák nyelvtörvénynek ítélte a Jogtipró-díjat a Szabadság Kör. A díjat jelképesen a komáromi Erzsébet-hídon adták át a hétvégén. Kedden délután fél 5-től kerül sor a szabad anyanyelvhasználatért szervezett tüntetésre a komáromi Klapka téren. A szervezők szerint akár ötszázan is részt vehetnek a tüntetésen.
2010. február 23., 10:50
Mi kell a jó sörhöz? Micsoda kérdés? Hát jó alapanyag, jó minőségű víz és gondos gyártási technológia. Igen, ennyi legalább kell, de ez vajon elég-e? Egy skót sörfőzde példája azt bizonyítja, hogy nem, illetve önmagában nem. Kell még hozzá sok ötlet, jó reklám, és dupla, sőt tripla adag humor is.
2010. február 23., 10:14
A német Lufthansa pilótái hétfő éjféltől felfüggesztik a munkabeszüntetésüket. A német légitársaság vezetői és a pilótákat tömörítő Cockpit szakszervezet megállapodása értelmében keddre ismét a menetrend szerint indítják a légi járatokat. Az egyezség értelmében a Lufthansa pilótái március 8-ig függesztették fel a négynaposra tervezett, és hétfőn reggel kezdett munkabeszüntetésüket. A sztrájkot egyébként a munkabeszüntetés törvényi vitája miatt indított per bírájának javaslatára függesztették fel, hogy folytathassák a bértárgyalásokat.
2010. február 23., 08:06
A szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői nem szavazzák meg a hazafiasságról szóló törvényt, ha abban a formájában marad, ahogyan beterjesztették.
2010. február 23., 06:41
Pornót küldözgetett e-mailben a trencséni egyetem rektora. A trencséni Alexander Dubček Egyetem alkalmazottai furcsa e-maileket kaptak Miroslav Mečár rektortól. A már így is botrányba keveredett rektor állítólag pornográf tartalmú leveleket küldözgetett. Mária Gogová volt dékánhelyettes szexuális zaklatásért perelne.
2010. február 23., 04:55
A Lima nevű zebra megszökött egy atlantai cirkuszból. Két mérföldet kóborolt, míg az államközi autópályán - a csúcsforgalomban - találtak rá a rendőrök.
2010. február 23., 01:34
Vannak, akik azért nem szeretnek repülővel utazni, mert úgy érzik: sok-sok látványélményről lemaradnak. Holott a „térkép e táj” érzése kimondhatatlan.
2010. február 23., 01:34
Népekről szóló közhelyek között mindig is fontos szerep jutott annak a kritériumnak, hogy milyen a viszonyuk a harchoz, az erőszakhoz, a háborúhoz. Bár jól tudjuk, hogy minden klisé sántít, az olaszokat aligha sorolják a „katonás”, „vasfegyelmű” népekhez, sőt, inkább úgy tekintenek rájuk, hogy lelkük mélyén utálják a drillt, a hadsereg rideg esztelenségét és mindent ami ehhez kötődik.
2010. február 23., 01:34
A videóbiznisznek már semmi sem szent, miért éppen Dante Isteni Színjátéka lenne az? Az Inferno a legújabb amerikai játékőrület, amelynek ráadásul televíziós reklámhadjáratát február 9-re, az amerikaifutball döntőjére, a Super Bowl-ra időzítették.
2010. február 23., 00:19
A dél-burgenlandi községben az alig ezer választópolgár 80 százaléka leadta voksát, s közülük 90,1 százalék nemmel szavazott. Ezzel megtorpedózta az új menekültbefogadó i tábor építését. Ez lett volna a harmadik ilyen létesítmény, amelyre Maria Fekter belügyminiszter véleménye szerint a másik két tábor zsúfoltsága miatt van szükség. Bár a helyi népszavazás eredménye nem kötelezte a kormányt semmire, Fekter bejelentette: a lakosság akarata ellenében nem építik meg a befogadó állomást. Sőt, a népszavazás egész Burgenlandot megszabadította a „veszélytől”.
2010. február 22., 19:33
2010. február 22., 15:25
Egy brit állampolgár is életét vesztette a Portugáliához tartozó Madeira szigetén, ahol a hét végén történt heves esőzések és áradások legalább 42 ember halálát okozták. A lisszaboni kormány hétfői rendkívüli ülésén várhatóan három napos nemzeti gyászt hirdet hétfőn - írja a Független Hírügynökség.
2010. február 22., 14:36
A Lufthansa, a világ egyik legnagyobb légitársasága, pilótáinak sztrájkja miatt hétfőtől megbénult. A vállalat nehéz helyzetére hivatkozik és a négynapos sztrájk okozta újabb százmilliós veszteségről beszél. A pilóták viszont úgy gondolják: már hoztak áldozatokat a válság miatt, de nem engedhetik, hogy fokozatosan kiszorítsák és olcsóbb, külföldi pilótákkal váltsák fel őket. A képhez tartozik, hogy a Lufthansánál évi 62.000 eurót keres a kezdő pilóta, 250.000-et a kapitány. Egyébként a cég vezetése a munkaügyi bírósághoz fordult, kérve, hogy az rendelje el a sztrájk felfüggesztését.
2010. február 22., 13:11
Óráról-órára egyre nagyobb méreteket ölt hétfőn a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetének eddigi legnagyobb, hajnalban kezdődött sztrájkja - írja az MTI.
2010. február 22., 12:43
Még le sem zárult a szavazatok kiértékelése, amikor már egyértelművé vált: a bécsiek nagy többsége tart a támadó kedvű négylábúaktól. A közvetlen demokrácia, illetve a népakarat diadalmaskodott, és július 1. után már csak az előírt vizsgán sikerrel túljutó gazdik tarthatnak Bécsben harci kutyát. A népszavazáson feltett kérdés – amelyre a döntő többség igenlő választ adott -, úgy hangzott: akarja-e Ön engedélyhez kötni a harci kutyák tartását?
2010. február 22., 05:38
Meghalt vasárnap Kanada egyik olimpiai reménységének édesanyja. A 24 éves Joannie Rochette, aki hatszoros kanadai bajnok a női műkorcsolyában, és legutóbb ezüstérmes volt a világbajnokságon, Kanada első női olimpiai bajnoka lehetne a szakágban - írja a Független Hírügynökség.
2010. február 22., 05:02
Hadrendbe állított vasárnap az izraeli hadsereg egy új, távirányítású repülőgépet, amely a védelmi minisztérium közleménye szerint akár 24 órán át a levegőben maradhat, és képes elérni Iránt is - írja a Független Hírügynökség.