2009. július 25., 06:00

"Ezek a bunkerek, amelyek Tiranától 120 kilométerre délre, az Adriai-tenger partján épültek, balesetveszélyesek, veszélyeztetik a turisták testi épségét, mert volt, aki belefulladt vagy sérüléseket szenvedett, amikor bemászott" - mondta Sotir Zaka helyi vezető.

2009. július 24., 15:10

Kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat pénteken, a horvát média úgy tudja, hogy vannak halottak is, és több tucatnyian megsérültek. Egyes híradások szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a hármat, más jelentések hat halottról tesznek említést.

2009. július 24., 15:03

Bécs megértőbb a kerékpárosokkal, mint például Budapest. Persze nem is tehet egyebet: ma már egymillió azoknak a száma, akik időről időre nyeregbe pattannak. A Város is tesz értük egyet s mást, például az elmúlt húsz évben ötszörösére növelte a kerékpárutak számát. A teljes hossz. 1135 kilométer, amely a város szívében, a Ringen még a nyáron további két kilométerrel, az új lakónegyedekben pedig összesen 25 kilométerrel bővül.

2009. július 24., 10:51

Százezren betegedtek meg a héten új típusú influenzában, a délután megindult internetes és telefonos influenza forródrót már az első órában összeomlott, illetve átmenetileg elérhetetlen volt, annyian keresték.

2009. július 24., 10:14

Magyar művészek kiállításának megnyitója, Molnár Ferenc-színmű bécsi előadása, Szabó István Rokonok című filmjének kremsi megtekintése, előadás a két országot érintő jogszabályokról, magyar szerző osztrák tárgyú könyvének bemutatója, adventi puncsparti az egyik tag kisvendéglőjében – felsorolhatatlanul sokféle rendezvényre hívja a tagságot az Osztrák-Magyar Társaság elnöksége. Maria Rauch-Kallat elnök asszony készséggel fogadja a Szervusz Ausztria újságíróját: a honlap és a társaság célja azonos. Mindkettő szeretne minél több ismeretet közvetíteni, sokrétű kapcsolatot alakítani és erősíteni a két ország között.

2009. július 23., 19:52

Az izraeli hatóságok az Elad nevű, telepeseket tömörítő radikális szervezetre bízták egy érzékeny kelet-jeruzsálemi körzet, Szilván egy részének kezelését, miközben ennek a szervezetnek az a célja, hogy bővítse a zsidó jelenlétet a városi keleti, többségében palesztinok lakta részében - közölte csütörtökön egy izraeli nem kormányzati szervezet.

2009. július 23., 15:05

Visszafordíthatatlannak nevezte csütörtökön Grúzia NATO-csatlakozási folyamatát Miheil Szaakasvili grúz elnök, a tbiliszi látogatásán tartózkodó vendége, Joe Biden amerikai alelnök pedig azt ígérte, hogy Washington mindennemű segítséget megad a kaukázusi köztársaságnak.

2009. július 23., 14:19

Június végén a dél-kínai Kuangtung tartományban megöltek két ujgurt. A messzi távolból toborzott ujgurok segédmunkások voltak egy létszámleépítéssel küszködő játékgyárban. Egyik elbocsátott kínai kollégájuk azzal vádolta meg őket – hamisan –, hogy megerőszakoltak két kínai (han) lányt. Jött a megtorlás. A bűntett híre hamar eljutott Hszincsiang tartományba, az ujgurok hazájába. Nyomában olyan etnikai zavargások törtek ki, amilyeneket Kína régesrég nem tapasztalt. A halottak és a sebesültek együttes száma meghaladja az ezret is. ACZÉL ENDRE írása.

2009. július 23., 13:37

Codrin Munteanu, a romániai Kovászna megye prefektusa arra kérte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, tartsa be a kétnyelvű táblákra vonatkozó jogszabályt, vagyis az utcaneveket felül román nyelven és alatta magyarul tüntesse fel, nem pedig fordítva.

2009. július 23., 12:04

Visszafordíthatatlannak nevezte csütörtökön Grúzia NATO-csatlakozási folyamatát Miheil Szaakasvili grúz elnök, a tbiliszi látogatásán tartózkodó vendége, Joe Biden amerikai alelnök pedig azt ígérte, hogy Washington mindennemű segítséget megad a kaukázusi köztársaságnak.