Százezer új beteg egy héten

Százezren betegedtek meg a héten új típusú influenzában, a délután megindult internetes és telefonos influenza forródrót már az első órában összeomlott, illetve átmenetileg elérhetetlen volt, annyian keresték.

2009. július 24., 10:51

A brit kormány szerint az elmúlt héthez képest egyetlen hét alatt duplájára emelkedett az új típusú influenzában megbetegedettek aránya, és most nagyjából százezerre tehető a fertőzöttek száma. Kórházban azonban csak 840 embert ápolnak, közülük 63-at intenzív osztályon. A járvány eddig 26 halálos áldozatot követelt.
A jelek szerint a betegség a 14 évesnél fiatalabbakat érinti leginkább, ők is terjesztik a leggyorsabban.

Végre megkezdte működését a hetekkel ezelőtt beharangozott nemzeti influenzajárvány forródrót is, amelyet telefonon és interneten lehet elérni. Az egyedülálló kísérlet célja, hogy tehermentesítse az ostromlott körzeti orvosi rendelőket.

Azok, akik betegnek érzik magukat, a szolgálat oldalán közölt listán vagy a megadott telefonszámon ellenőrizhetik tüneteiket, és ha a szolgálat úgy véli, tényleg betegek, akkor kapnak egy kódot, és közlik velük, hol vehetik át az influenza ellenes szert, amely egyébként patikákban nem kapható.

A szolgálatot már indulásának pillanatában elárasztották az érdeklődők, illetve a betegek. Az internetes oldal órákig elérhetetlen, a telefonszám foglalt volt.

Az “önkiszolgáló” diagnózist ajánló szolgáltatást nagyon sokan támadták, különösen miután kiderült, hogy a telefonhívásokra gyorstalpaló tanfolyamon kiképzett, mindenféle egészségügyi képesítés híján lévő civilek válaszolnak. Az ellenzéki konzervatívok szerint a kormánynak már előbb cselekednie kellett volna. Az orvosokat tehermentesítő mezítlábas kezdeményezés komoly veszélyeket rejt, és a rengeteg beteget tekintve túl kevés, túl későn.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.