Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2014. február 27., 11:04
A Viviane Reding által előkészített új szabályozás nemcsak jogállamiság megsértése esetén adna az eddiginél nagyobb hatáskört Brüsszelnek, hanem azt is lehetővé tenné, hogy a bizottság erőteljesebben lépjen fel a tagállamokban a korrupció ellen – írja a Bloomberg.
2014. február 27., 10:22
Ez a címe a 168 Órában Aczél Endre ukrajnai helyzetelemzésének. Julija Timosenkót kiszabadulása után nyomban Kijev nevezetes főterére vitték, ahol gyújtó hatású beszédet mondott az egybegyűlteknek. Ezt a jelenetet láthatják a friss 168 Óra címlapján. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2014. február 27., 10:10
Március 15-én téli álomból ébredve megnyitja kapuit a kismartoni Esterházy kastély és a Fraknói Vár is. A Lakompaki kastélyban már megkezdődött a szezon: a kiállítás, amely március 1. óta látogatható, a világ legkülönlegesebb bogarait mutatja be.
2014. február 27., 05:52
A választások és a választójogi rendszer miatt Magyarország az első helyen áll a vesztes államok sorában a Bertelsmann idei átalakulási indexe alapján – írja az EurActiv.de. A rangsor a kormányzás színvonala szerint osztályoz 129 felzárkózni igyekvő, illetve fejlődő államot.
2014. február 26., 20:16
Krími tatárok és oroszbarát aktivisták csaptak össze szerdán az ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság fővárosában, Szimferopolban. A nap folyamán olyan videofelvételek kerültek fel az internetre, amelyek tanúsága szerint a Krím félszigeti Jaltában szabadon mozognak felfegyverzett orosz katonákat szállító, orosz rendszámú teherautók.
2014. február 26., 12:35
XVI. Benedek közölte, hogy nem húzódik meg semmilyen „titok” a távozása mögött.
2014. február 26., 12:09
Woody Allen rangja a filmművészetben vitathatatlan. Ám a színész-rendező évtizedeken át felépített képe a komplexusok gyötörte gyarló kisemberről alkalmasint velejéig hamis. Nevelt lánya a minap húsz év után újra felhozta ellene a pedofília vádját. A volt társ, Mia Farrow és barátai öntörvényű szörnyetegnek látják a másik volt nevelt lányával házas Allent – miközben Mia Farrow nem tagadja, hogy közös gyermekük apja valójában Frank Sinatra lehet... A bonyolult történetet HELTAI ANDRÁS próbálta kibogozni.
2014. február 26., 05:30
Az ukrán parlament határozatot hozott arról, hogy súlyos bűncselekmények vádjával a hágai Nemzetközi Bíróság elé akarják állítani Viktor Janukovics leváltott elnököt, akiről nem tudni, hogy hol van.
2014. február 25., 16:27
Őrizetbe vették kedden Dan Radu Ruşanut, a román pénzügyi felügyelet elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy biztosító érdekeit védte törvénytelenül.
2014. február 25., 16:24
Remek tréfát csinált az egyik német sporttévécsatorna. A február 8-i, bevándorlásellenes svájci népszavazás másnapján megmutatta, hogy az egyébként meglepően jó svájci nemzeti futballválogatott hogyan festene, ha kivennék belőle mindazokat a „multikulti” játékosokat, akik nem született svájciak, hanem – mondjuk – albánok, arabok vagy hasonló hátterűek. Például az albán szülőktől való Shaqiri, aki számolatlanul rúgja a gólokat az FC Bayern mezében. A tizenegy fős „aranycsapatból”, amely ott lesz az idei focivébén Rióban, maradna, írd és mondd: három. ACZÉL ENDRE elemzi a népszavazás előzményeit és következményeit.
2014. február 25., 15:27
Vitalij Klicsko ukrán ellenzéki politikus megerősítette kedden, hogy indul a május 25-re kiírt, előrehozott elnökválasztáson.
2014. február 25., 11:06
Korai előre hozott elnökválasztást tartani májusban Ukrajnában, mert ez ellentmond a múlt pénteki kijevi megállapodásnak – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden, miután luxemburgi kollégájával tárgyalt Moszkvában.
2014. február 24., 18:20
Meghalt Londonban a világ minden bizonnyal legidősebb holokauszt-túlélője, a 110 éves Alice Herz-Sommer, aki két évig volt a theresienstadti (terezíni) koncentrációs tábor foglya, később pedig zongoristaként és a jeruzsálemi konzervatórium zenetanáraként lett elismert.
2014. február 24., 15:57
Kételkedik az ukrán hatalom törvényességében az orosz kormányfő, aki hétfőn élesen bírálta egyes nyugati államok állásfoglalását, amelyek szerint a Kijevben létrejött új vezetés legitim. Dmitrij Medvegyev érzékeltette, hogy az orosz-ukrán gázszerződés jövője is bizonytalan.
2014. február 24., 14:12
Nem vonja vissza a hágai Nemzetközi Bíróságon az egymással szembeni népirtási vádakat Szerbia és Horvátország, de amíg a bíróság a múlttal foglalkozik, addig a két ország inkább a jövőre koncentrál – jelentette be Aleksandar Vucic szerb és Vesna Pusic horvát miniszterelnök-helyettes hétfői belgrádi közös sajtótájékoztatóján.