The New York Times: Orbán ügye különösen aggasztó
A The New York Timesban közölt, A Nyugat máris elvesztette Ukrajnát? című vendégkommentár úgy véli, hogy a múlt hét eseményei bebizonyították: az Európai Unió ugyan vonzó gazdasági perspektívát képes nyújtani, viszont nem alkalmas komoly védelmi és külpolitikára.
A szerző, a varsói Legfelsőbb Tanulmányok Intézetének igazgatója úgy látja: a határozatlanság először Grúziánál mutatkozott meg, és ha a tétovázás megismétlődik Ukrajna esetében is, akkor Oroszország könnyen dönthet úgy, hogy megsegíti a Krímben élő oroszokat.
De Putyinnak sikerült hídfőállásokat kiépítenie az EU-ban is: Magyarországgal hatalmas megállapodást írt alá, amely érinti az ország függését is az orosz kőolaj- és gázszállításoktól.
Orbán ügye különösen aggasztó. A politikus valaha Moszkva-ellenes álláspontjáról volt híres. Ma behívja az oroszokat, és igyekszik rábírni a többi tagállamot is, hogy „pragmatikusan” módosítsák álláspontjukat Oroszországgal szemben. A pálfordulás jelzi, hogy a legtöbb esetben lehetséges átértékelni a megközelítést, és más nacionalisták is választhatják a passzív Nyugattal fennálló szövetség helyett az összefogást a terjeszkedő oroszokkal és Kínával. Különösen érvényes ez Kaczyńskira, bár ő jelenleg még osztja a Tusk-kormány véleményét Ukrajnáról.
A Nyugat viszont vesztes pozícióban van, mert nem tud sem jutalmazni, sem büntetni, és nem kíván áldozatokat sem hozni. A fejlett társadalmakban összeomlóban van a gazdasági szolidaritás, és a Nyugat nem képes túllicitálni a tekintélyelvű Oroszország vagy Kína ajánlatát. De Ukrajna kapcsán világossá kell tennie, hogy nem tűr el további orosz beavatkozást, ugyanakkor jelentős gazdasági és politikai támogatást kell felkínálnia. Az EU és az USA részéről az lehet a legnagyobb hiba, hogy azt hiszi: ki lehet várni, hogy kifejlődjenek a Nyugat-barát erők. Ehelyett el kell dönteni, hogy akarja-e bevonni Ukrajnát a nyugati közösségbe, vagy sem. A bizonytalanság könnyen hozhat újabb vérontást vagy háborút.
(Forrás: Klubrádió/ Szelestey Lajos)