A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
2014. augusztus 2., 20:06
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet szombaton úgy döntött, hogy nem tárgyal a Hamásszal, hanem egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet és kivonul a térségből – közölte az izraeli kettes tévécsatorna.
2014. augusztus 2., 18:06
Az ukrán hatóságok szerint a katasztrófa 298 áldozata közül 80-nak a holttestét még nem találták meg.
2014. augusztus 2., 17:02
A kelet-ukrajnai szakadárok egyik tanácsadója elismerte a BBC-nek, hogy a káosz megelőzése érdekében előfordultak kivégzések.
2014. augusztus 2., 14:01
Az orosz külügyminisztérium szerint az Európai Unió „csöndben” feloldotta az Ukrajna katonai technológiákkal és hadi eszközökkel való ellátására korábban kivetett tilalmát, amit Moszkva élesen bírált szombati közleményében.
2014. augusztus 2., 12:35
Döbbenetes élményben részesülhettek a minap az ATV híradójának nézői. A TV-stáb megszólított néhány „utca emberét”, és az I. világháborús ismereteikről kérdezték őket. Egy idős nő arra „emlékezett”, hogy Széchenyi, Deák és Petőfi is benne volt. A többi megszólított ember ismerete még ennél is lehangolóbb volt. Nehezen képzelhető el, hogy egy átlag angol iskolát végzett angolnak ennyire ne legyen fogalma a világtörténelem első, – akkor még nem tudták, hogy pár évtized múlva jön a második, ezért – csak a Nagy Háborúnak nevezett eseményéről, annál is inkább, mivel Nagy-Britannia győztesként került ki belőle. A centenárium alkalmából az Imperial War Museum új kiállítást rendezett, a Towert pedig az emlékezés vörös pipacstengere öleli körbe.
2014. augusztus 2., 10:30
225 millió dolláros (52,4 milliárd forint) támogatást szavazott meg az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszer számára az amerikai kongresszus helyi idő szerint péntek este.
2014. augusztus 2., 08:50
Magyar idő szerint már hétfő hajnal volt, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította Izraelt és a Gázát uralma alatt tartó Hamász terrorszervezetet, hogy emberiességi okokból hirdessenek azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet. Előtte az amerikai kormány sürgette Izraelt, hogy egyoldalúan hagyjon fel a harci cselekményekkel. Függetlenül mindettől hétfő hajnalig érezhetően csökkentek mindkét oldalon a támadások, amiben persze jócskán része volt annak, hogy hétfő volt a böjti hónap, a ramadán végét jelző Eid al-Fitr ünnep első napja – a három közül az első. ACZÉL ENDRE írása.
2014. augusztus 2., 05:32
A börtönből ment pénteken a szlovén parlament első ülésére Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnök: kimenőt kapott.
2014. augusztus 2., 05:31
Az Egyesült Államok nem oldhat meg minden konfliktust, de ez nem jelenti azt, hogy ne törekedne erre – jelentette ki pénteki sajtóértekezletén a Fehér Házban Barack Obama.
2014. augusztus 1., 19:37
A német megszállási emlékmű alkotóinak és a terv pártolóinak is ajánlanánk három, a holokauszt-emlékévben megjelent kötetet; nekik kötelező olvasmányként. Arról szólnak, miként alakult a megszállás, mit tett ’44-ben Wallenberg, és milyen volt a régi zsidó világ, amelyet kiirtottak. HELTAI ANDRÁS írása.
2014. augusztus 1., 17:58
Hosszabb dokumentációban számolt be a bajor közszolgálati tv, hogy a tartományban már több lelkész fogadott be egyházi ingatlanba menekülteket, hogy megmentse őket a kitoloncolástól. Az ázsiai és afrikai menedékkérők Magyarországon át érkeztek az EU-ba, így a német hatóságok oda küldenék őket vissza – ami ellen az érintettek és támogatóik a leghevesebben tiltakoznak.
2014. augusztus 1., 09:02
A lengyel sajtó Orbán Viktor bálványosi beszédéből először az Oroszország melletti elkötelezettséget emelte ki. Most a teljes beszédet elemzik a kommentárok, kiemelve, hogy Orbán sajátságos, tekintélyelvű utat választott.
2014. augusztus 1., 08:27
Sokak örömére az idei második piknik koncerten ismert operaáriák csendülnek fel. A műsor helyszíne, ahogy az már megszokott, a kismartoni Esterházy kastély Haydn-terme, a piknik kosár tartalmát a vendégek a parkban – rossz idő esetén a teremben – fogyaszthatják el.
2014. augusztus 1., 08:05
Közös lista a jövő évi parlamenti és önkormányzati választásokon, és a 2015-ös lengyel elnökválasztáson is közös jelölt, a Jog és Igazságosság (PiS) égisze alatt. Ebben állapodtak meg a radikális jobboldali pártok és csoportosulások Lengyelországban.
2014. július 31., 15:59
A liberális demokrácia ellen indított oldalvágással Orbán Viktor nem hagyott kétséget célja felől: nemzeti alapokon olyan „illiberális államot” akar építeni, amelyhez Oroszország, Törökország vagy Kína szolgál modellül – írja a The Irish Times.
2014. július 31., 13:00
Egy 31 éves színész-rendező nevéhez fűződik az idei francia színházi évad nagy revelációja: Alexis Michalik a legrangosabb francia színházi elismerés, a Molière-díj júniusi átadó ünnepségén megkapta a legjobb rendezésért és a legjobb francia kortárs darabért járó szobrot is.
2014. július 31., 12:29
A brit kormány döntését Vince Cable kereskedelmi miniszter jelentette be a brit Mira autóipari cég egyik kutatótelepén.