A brit kormány januárban már az utakra engedné az önmagukat vezető autókat
A brit kormány döntését Vince Cable kereskedelmi miniszter jelentette be a brit Mira autóipari cég egyik kutatótelepén.
A brit közlekedési minisztérium eredetileg 2013-ra ígérte ezt, tavaly akarták megkezdeni az önmagukat vezető autók tesztelését mindennapi forgalmi viszonyok között. Brit mérnökök, köztük az Oxfordi Egyetem kutatói már kísérleteztek ilyen autókkal, de eddig a szigorú brit jogszabályok miatt nem mehettek ki az ország közútjaira – írja a 444.hu.
Cable nyilatkozata szerint a kormány most azon városok jelentkezését is várja, amelyek hajlandók helyszínt biztosítani a vezető nélküli autók tesztjeihez, melyek 18–36 hónapig tartanak majd. A célra a kormány 10 millió fontos (3,8 milliárd forintos) támogatási keretet különített el, ezt három cég között osztják majd szét.
A kormány közben azon is dolgozik, hogy a közlekedési szabályokat és a jogot időbe át tudják alakítani, a vezető nélküli autó kategóriája ugyanis eddig egyik szabályrendszerben sem létezik.
Más országokban közben már nagyban folynak a vezető nélküli autók tesztjei. Az Egyesült Államokban Nevada, Florida és Kalifornia engedélyezte ezeket, csak Kaliforniában 300 ezer kilométert teljesített forgalomban a Google vezető nélküli autója. Japánban 2013 óta tesztel a Nissan, Svédországban pedig 100 autó tesztelésére kapott engedélyt a Volvo, igaz, csak 2017-ben kezdhetnek – írja a BBC-re hivatkozva a 444.hu.