Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
Medve tartja rettegésben a lakosságot, miután egy férfi kórházba került a ragadozóval történő találkozást követően.
2014. július 6., 11:08
Juvál Diszkin, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat volt főnöke szerint a Netanjahu-kormány hibás politikája a felelős a biztonsági helyzet eszkalálódásáért.
2014. július 5., 20:33
Nagy vihart váltott ki és egyben súlyos csapást is jelent a Vatikán döntése Józef Wesolowski érsek ügyében, Az egykor Dominíkán apostoli nuncius lengyel főpapot egy éve hívták vissza állomáshelyéről, mert a dominíkaiak pedofíliával vádolták meg. A bizonyító anyagokat a Szentszéknek és Lengyelországnak is elküldték – ez utóbbi ügyészsége közölte, addig nem nyomozhatnak, amíg a Vatikán nem dönt az érsek ügyében. Most Wesolowskit kizárták a papok sorából, s ez a döntés a lengyel egyház életében eddig példa nélküli.
2014. július 4., 20:00
Legalább 150 oroszbarát szeparatista harcos vesztette életét a kijevi kormányerők kelet-ukrajnai támadásaiban. Az összecsapásokban 13 katona is elesett, további kilenc pedig megsebesült – közölte pénteken a „terrorellenes művelet” egyik szóvivője.
2014. július 4., 17:17
Ukrajna lelövi az orosz helikoptereket, ha megsértik az ukrán határt – jelentette ki az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács titkára.
2014. július 4., 14:05
A BBC értesülései szerint a brit kormány néhány éve terveket dolgozott ki egy százezer fős szíriai felkelősereg kiképzésére és felszerelésére, ám a kockázatok miatt végül elállt e tervtől.
2014. július 4., 12:01
A NATO átadja Ukrajnának a kelet-európai országok megmaradt szovjet gyártmányú fegyvereit – állította pénteken Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes.
2014. július 4., 10:27
Tálib rakétatámadás tönkretette Hamid Karzai afganisztáni elnök helikopterét a kabuli repülőtéren – közölte az afgán hadsereg pénteken.
2014. július 4., 09:34
A Hotel Benczúr kvízjátékának nyertese: Piszker Éva, cserszegtomaji lakos. Ő tehát az a szerencsés játékos, aki két éjszakát félpanziós ellátással a budapesti Benczúr szállodában tölthet.
2014. július 4., 08:51
Jean-Claude Juncker mindenben Orbán antitézise. Nem harcokat folytat, hanem egyezségeket köt. És valódi konzervatív demokrata; sokan úgy vélik, jobban támaszkodik majd az Európai Parlamentre, mint elődei – márpedig a magyar miniszterelnök Strasbourgban kapta eddig a legnagyobb pofonokat.
2014. július 4., 05:38
Petro Porosenko ukrán elnök bizonyos feltételek teljesülése esetén készen áll tűzszünetet kötni a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadókkal, ezt maga az államfő jelezte a Joe Biden amerikai alelnökkel folytatott csütörtöki telefonbeszélgetése során.
2014. július 4., 01:21
Wojciech Janowski, Monaco karitatív tevékenységeiről ismert tiszteletbeli lengyel konzulja megölette anyósát, a miniállam egyik leggazdagabb asszonyát. A milliárdosnőnek feltehetően veje pénzéhsége miatt kellett meghalnia.
2014. július 3., 17:29
Csak nézzük a vébéket, évtizedek óta, pontosan huszonnyolc esztendeje. Emberöltőnyi idő, felnőtt egy új nemzedék, akik nem tudhatják meg, mit jelent, ha egy vébémeccsre vonul ki címeres mezben csapatunk. Ismeretlen város- és focistanevek jönnek elő: ki tudja már, ki az a Czerniatynski és hol fekszik Irapuato?
2014. július 3., 14:44
Nagy üzlet – ennyit mindenki tud a szerencsejátékról, az is, aki soha életében a lábát sem tette be játékkaszinóba. Nem csoda, hogy Ausztriában is nagy a harc az engedélyért. és kiemelt figyelem kíséri a törvény módosítását. Másfél éves huzavona után eldőlt, kinek jut az újabb három kaszinó létesítésének licence.
2014. július 3., 12:31
Nagy vihart váltott ki és egyben súlyos csapást is jelent a Vatikán döntése Józef Wesolowski érsek ügyében, Az egykor Dominíkán apostoli nuncius lengyel főpapot egy éve hívták vissza állomáshelyéről, mert a dominíkaiak pedofíliával vádolták meg. A bizonyító anyagokat a Szentszéknek és Lengyelországnak is elküldték – ez utóbbi ügyészsége közölte, addig nem nyomozhatnak, amíg a Vatikán nem dönt az érsek ügyében. Most Wesolowskit kizárták a papok sorából, s ez a döntés a lengyel egyház életében eddig példa nélküli.
2014. július 3., 08:57
Korrupció, befolyással való üzérkedés, valamint nyomozási titok megsértése miatt hivatalos eljárást indult Nicolas Sarkozy ellen. A volt köztársasági elnököt a rendőrség 15 órán át hallgatta ki. Először fordul elő Franciaországban, hogy egy volt államfőt őrizetbe vettek.
2014. július 3., 06:02
A magyar színpadon az Orbán elfojtja a szabadságot című darab megy, a háttérben azonban egészen más zajlik: a kegyencek gazdasága, ami azután befolyásolja az ország fejlődését.
2014. július 2., 20:20
Románia akár kétszáz katonával és ötven rendőrrel vesz részt a NATO afganisztáni missziójában az észak-atlanti szövetség további döntéseinek függvényében – közölte szerdán a román elnöki hivatal.
2014. július 2., 18:51
Bűnügyi vizsgálat indult Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy torkon ragadta egyik képviselőtársát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati frakciójának június 24-i tanácskozásán.