Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
Medve tartja rettegésben a lakosságot, miután egy férfi kórházba került a ragadozóval történő találkozást követően.
Donald Trump úgy hisz a kriptovalutában, ahogyan senki más! S ennek most hangot is adott.
2014. július 9., 15:30
A Hamász és Iszlám Dzsihád radikális iszlamista palesztin mozgalmakkal közös célokat hirdet a Fatah párt a Facebook-oldalán.
2014. július 9., 10:50
Szembenézni a történelemmel olykor fájdalmas, de szükséges – idézi Angela Merkel német kancellárt a hongkongi South China Morning Post című lap szerdai számában, amely külön írást szentelt azoknak a gondolatoknak, amelyeket Merkel Németország náci múltjának feldolgozásával kapcsolatban fejtett ki Pekingben.
2014. július 9., 00:14
A német válogatott kiütéses, 7 : 1-es győzelmet aratott a házigazda brazil csapat felett a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjében, ezzel elsőként került a vasárnapi fináléba.
2014. július 8., 17:01
Nyertesek és vesztesek nevétől hangos a világsajtó. A múlt héten Angela Merkel és „tömbje” vitte keresztül az unióban Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök és pénzügyi szakértő jelölését az Európai Bizottság (kvázi kormány) elnöki tisztére a brit Cameronnal szemben; ezzel egyidejűleg Porosenko ukrán elnök társulási szerződést írt alá az unióval Putyin orosz elnök nagyon határozott ellenállása dacára. Nagy-Britannia – látszólag – egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy kilépjen az unióból, Ukrajna egy lépéssel közelebb ahhoz, hogy bekerüljön. Egyszerű képletek, de semmi sem olyan egyszerű, mint amennyire első pillantásra látszik. Egy biztos: se Cameron, se Putyin nem politizált jól. ACZÉL ENDRE írása.
2014. július 8., 16:51
A tömeges bevándorlásnak köszönhetően Nagy-Britannia lakossága kétszer olyan gyorsan növekedett az elmúlt évtizedben, mint Európa többi országának lélekszáma. A népesség száma tavaly lépte át először a 64 milliót. A szigetországba tanulni és dolgozni érkező EU-s állampolgárok száma is jelentősen megugrott, s ez a tény lépéskényszerbe hozza David Cameron konzervatív párti miniszterelnököt, aki amúgy is nagy versenyben áll a bevándorlást ellenző Nigel Farage UKIP pártjával.
2014. július 8., 13:32
A bajor CSU ragaszkodik választási ígéretéhez: vezessenek be úthasználati díjat Németországban – de csak külföldieknek, s ráadásul ne csak az autópályákra, hanem minden útra. Kérdés, hozzájárul-e ehhez az EU s máris perrel fenyegetnek szomszédos országok.
2014. július 7., 20:50
Ferenc pápa kijelentette: a kiskorúakkal visszaélő papoknak nincsen helyük az egyházban.
2014. július 7., 13:43
Negyedik hete Rio de Janeiro a világ fővárosa. Szerethető metropolisz, a helyiek szerint a jóisten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken csak Rióval foglalkozott. Meg is látszik rajta, s valószínűleg a brazil lányokra is külön figyelmet fordított. De most koncentráljunk a focira.
2014. július 7., 13:14
Meghalt hétfőn Tbilisziben 87 éves korában Eduard Sevardnadze, az egykori Szovjetunió utolsó külügyminisztere, aki a Mihail Gorbacsov által megindított peresztrojka idején töltötte be ezt a tisztséget, s akinek ebben a minőségében jelentős szerepe volt a hidegháború lezárásban.
2014. július 7., 12:39
Társadalmi tanulmányok alapszakos hallgatóként költözött ki a Moszkva téri hajléktalanközösségbe. A „résztvevő megfigyelés” alapján született tudományos dolgozata és A Moszkva tér gyermekei című könyve. Utóbbi bővített kiadása most jelent meg. Nem csupán a peremlét mikrovilágának újabb karaktereiről ad képet, hanem az is kiderül: szerencsésebb sorsú emberek is tanulhatnak azoktól, akiknek hétköznapjai valójában a puszta túlélésről szólnak. Pőcze Flórával SZTANKAY ÁDÁM beszélgetett.
2014. július 7., 11:40
2014. július 7., 05:42
A The Washington Post szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség jóval több egyszerű állampolgárt hallgatott le, mint külföldi célszemélyt 2009 és 2012 között. A lap úgy tudja: tíz esetből kilencben nem a megfigyelni szándékozott személy akadt az ügynökség hálójába, hanem valaki más.
2014. július 7., 05:32
Az ukrán kormányerők folytatták előrenyomulásukat vasárnap és két újabb várost foglaltak vissza a szakadároktól Donyeck megyében jelentette be közleményében az elnöki hivatal.
2014. július 6., 16:53
Nem söprik szőnyeg alá a nyomozás eredményeit, és példás szigorral megbüntetik a kedden brutális kegyetlenséggel megölt palesztin tizenéves gyilkosait – mondta Simon Peresz izraeli államfő a Gázai övezetből rakétákkal lőtt Szderótban a külföldi tudósítók számára vasárnap tartott szokásos éves sajtókonferenciáján.
2014. július 6., 14:18
Az izraeli rendőrség elfogott hat zsidó szélsőségest, akiket egy palesztin tizenéves megölésével gyanúsítanak – közölte a Háárec című izraeli lap online kiadása vasárnap.
2014. július 6., 11:08
Juvál Diszkin, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat volt főnöke szerint a Netanjahu-kormány hibás politikája a felelős a biztonsági helyzet eszkalálódásáért.