Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2023. április 18., 17:17
Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint, aki olasz és külföldi újságíróknak tartott előzetest tájékoztatást kedden.
2023. április 18., 17:16
Spanyolországban a kormány a több millió, még a szüleivel élő fiatalnak igyekszik segíteni a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság nyomán a bankok által lefoglalt lakások bérbeadásával, hogy a fiatalok könnyebben elhagyhassák a családi fészket.
2023. április 18., 16:47
Svájc továbbra sem hajlandó katonai támogatást nyújtani az orosz támadás ellen védekező Ukrajnának, közvetett módon sem – jelentette ki Alain Berset szövetségi elnök kedden Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.
2023. április 18., 16:44
Új szintre emelve fejleszti a katonai és haditechnikai együttműködését Peking és Moszkva – jelentette ki Li Sang-fu kínai védelmi miniszter az orosz hivatali partnerével, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel kedden folytatott moszkvai találkozóján.
2023. április 18., 14:40
Nikol Pasinján örmény elnök közölte, itt az ideje, hogy mind Örményország, mind pedig Azerbajdzsán tiszteletben tartsa egymás hivatalos határait.
2023. április 18., 14:37
Evan Gershkovich mosolyogva állt az orosz ítélőszék színe elé.
2023. április 18., 14:11
India egyes részein a hatóságok elrendelték az állami iskolák egyhetes bezárását, miután több mint 40 Celsius-fokos hőséget mértek a szubkontinens több pontján.
2023. április 18., 14:10
Őrizetbe vették kedden Colin Beattie-t, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) pénzügyi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében csaknem két éve folyó nyomozás keretében. Ugyanebben az ügyben két hete szintén őrizetbe vették, majd kihallgatása után – egyelőre vádemelés nélkül – szabadlábra helyezték Peter Murrellt, Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnök férjét, az SNP egykori pártigazgatóját.
2023. április 18., 13:50
Két volt Wagner-tiszt is megerősítette az orosz oknyomozóknak, gyerekeket is gyilkoltak Ukrajnában.
2023. április 18., 13:42
A BBC HARDtalk című műsor vendége volt kedd hajnalban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol többek között a háborúról, a béketárgyalások lehetőségéről, az energiaellátásról és az urkán gabonaimportról is beszélt. A riport nem volt konfliktusoktól mentes.
2023. április 18., 13:10
A terméket időközben kivonták a forgalomból.
2023. április 18., 11:38
A kitört lövöldözés miatt az izraeli hatóságok egy palesztin támadót keresnek.
2023. április 18., 11:34
Tizenötezer voltos áramütés ért egy 13 éves fiút Németországban, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
2023. április 18., 11:17
Hosszú interjút adott a moszkvai Izvesztyijának Jevgenyij Sztanyiszlavov budapesti orosz nagykövet, amelyben hangsúlyozta, a Nyugattal szemben Magyarországon szerinte nagyon jól cselekszik a kormány, és felelős politikát folytat.
2023. április 18., 10:52
A berlini Die Weltet egy német szabad demokrata EP képviselő arról tájékoztatta, hiába a jogállamisági eljárás és aggályok, az Orbán-kormány így is megkapja a visszatartott EU-s pénzeket. Mindezt Johannes Hahn költségvetési európai biztos közölte Körnerrel levélben.
2023. április 18., 10:30
Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét villámcsapásként érte, hogy elfogták és hazahozták. Sok év börtön vár a szökevényre, már meg is kezdte büntetése letöltését.
2023. április 18., 09:56
Elon Musk létrehozza a saját MI-platformját, mert szerinte a ChatGPT baloldali-liberális elfogultságú. Mellesleg szerinte Mark Zuckerberg és Bill Gates tudása korlátozott, de hát előbbiről hasonlót hallottunk már Mészáros Lőrinctől is.
2023. április 18., 09:47
A civil lakosság és a segélymunkások védelméről, valamint a tűzszünetről egyeztetett telefonon Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hét végén kirobbant szudáni összecsapások szemben álló feleivel.