Vitray Tamás szerint méltatlan helyzetbe hozta magát Hosszú Katinka

A Kossuth-díjas riporter azt mondta, hogy a sportág vezetői is hibáztak. 

2021. július 29., 07:42

Szerző:

A legendás riporter a Spirit FM-nek nyilatkozva elmondta hogyan vélekedik a Hosszú Katinka körül kialakult kommentháborúról. Vitray Tamás szerint már az olimpiai felkészülés időszakában a laikusok számára is látszott, hogy Hosszú Katinka teljesítménye alul marad a korábbi sikerekhez képest. A tévés hozzátette, hogy egy ilyen helyzetben talán jobb lett volna, ha az Iron Lady nem vállalja az olimpiai szereplést. Hozzátette, hogy az úszónő hibát követett el.

Vitray Tamás a Beszóló című műsorban a sportág vezetőinek és szakembereinek mulasztásáról is beszélt. „Órával mérik a teljesítményt, egy stopper megmondja azt, halálpontosan. Nem vezető az, aki biztat, bátorít és elfed.

Mibe húzták bele? Mibe engedték bele?”

A riport szerint egyébként Hosszú Katinka van annyira profi sportoló, hogy tudnia kellett, ez az olimpia nem úgy fog menni, mint a korábbiak.

Vitray Tamás többek közt azt is elmondta a rádió műsorában, hogy az idei olimpia színvonala meghökkentően magas. A nagy arányú magyar éremesély megdöbbentette a riportert. Úgy véli, pont a kiemelkedő színvonal miatt nem biztos, hogy mind a tizenhárom éremesélyt be fogja tudni váltani a magyar csapat. A televíziós nyilatkozatában megemlékezett Szilágyi Áronról és Siklósi Gergelyről is. Azt mondta, mindkettejüket csodálja teljesítményükért. Vitray Tamás pályafutása során 21 olimpiát közvetített. 

(Kiemelt kép: Vitray Tamás, Fotó: Facebook)