Készül az új KRESZ!
Jön az új KRESZ Magyarországon, sok minden változni fog.
Megkezdi a KRESZ megújítását az Építési és Közlekedési Minisztérium – írja a Porfolio. A tájékoztatás szerint, félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel kétnapos szakmai fórumon, széles körű együttműködés keretében gyűjti össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait, és tárja fel a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelten fontos részét adják.
Öt fő témakör mentén változik a KRESZ
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatnak megfelelően az új közlekedési szabályrendszer kialakítása öt fő témakörben zajlik. A KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokon túl a humán tényezőt, a szankciórendszert, az infrastruktúrát és a járműműszaki feltételrendszert érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálatával kerül sor az új szabályozás kialakítására – olvasható a minisztérium közleményében.
Öt fő témakör mentén indul el a közlekedési szabályrendszer megújítása és az új KRESZ (Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása) kialakítása. A Kormány 1091/2024. (IV. 3.) határozatának megfelelően sor kerül
- a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletet (KRESZ), valamint a kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatára;
- a közlekedési szabályrendszeren beül a humán tényező – így a képzési, oktatási háttér, és a közlekedési kultúra – fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatára;
- a szankciórendszer és a közúti ellenőrzési tevékenység hatékonyabbá tételének vizsgálatára;
- a közútkezelési szabályrendszer felülvizsgálatára;
- valamint a járművekkel szemben támasztott műszaki elvárások megújítására, az önvezetéssel kapcsolatos technológiák alkalmazási lehetőségeinek kialakítására.
A KRESZ megújítása során folytatódik a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés, a cél az egyszerűbb, átláthatóbb és korszerűbb szabályozás kialakítása, a biztonságos közlekedés feltételeinek garantálása minden közlekedő számára, a szabályismeret és a szabálykövetés javítása, valamint a hazai közlekedési kultúra fejlesztése.
Az öt fő területet, így a KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokat, a humán tényezőt, a szankciórendszert, az infrastruktúrát és a járműműszaki feltételrendszert érintően Lázár János, építési és közlekedési miniszter a belügy-, a Miniszterelnökséget vezető, a kultúráért és innovációért felelős, az igazságügyi, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával 2025. március 31-ig tesz javaslatokat az új szabályozás kialakítására.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)