Az illegális száguldozók miatt újul meg a KRESZ

Új KRESZ készül, a részletek viszont nem ismertek. Egyelőre annyi tudható, hogy a közlekedési minisztérium szerint állami beavatkozást igényel a nagyteljesítményű autók elterjedése.

2023. október 24., 13:36

Szerző:

Az elmúlt időszakban történt tragikus események, illetve a nagyteljesítményű autók ilyen fokú elterjedése állami beavatkozást igényel – közölte Ágh Péter államtitkár. Az Építési és Közlekedési Minisztérium az LMP-s Bakos Bernadett kérdésére adott választ. Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, hogy támogatja-e a kormány a nagyteljesítményű személygépkocsik vezetését célzó szigorítást.

A felvetés mögött egy ellenzéki törvényjavaslat húzódik meg, amelynek a tárgysorozatba vételét egyébként a parlament Gazdasági bizottsága elutasította október 3-án – emlékeztet az economx.hu.

A javaslat értelmében az olyan személygépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedély, aminek hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye meghaladja a 300 kilowattot, csak annak a személynek legyen kiadható, aki legalább öt éve rendelkezik személygépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedéllyel, a külön jogszabályban meghatározott pszichológia alkalmassági követelményeknek megfelel, a külön jogszabályban meghatározott tanfolyamot elvégezte, és a vezetői jártasságáról és magatartásáról vizsgát tett.

A módosító javaslatot beterjesztő Molnár Zsolt (MSZP) indokolása szerint drámai mértékben megnövekedett a kirívóan súlyos, halálos közúti közlekedési szabályszegések száma.

Bakos Bernadett megkeresésével emlékeztette a minisztériumot, hogy bár a Gazdasági Bizottság fideszes többsége nem támogatta a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét, Bánki Erik, a bizottság kormánypárti elnöke az ülésen elmondta: folyamatban van a KRESZ módosítása. Ebben pedig érintik a Molnár Zsolt által felvetett javaslatot is.

Ágh Péter államtitkár elismerte az állami beavatkozás szükségességét és megerősítette, hogy napirenden van a KRESZ felülvizsgálata, amire érdemben 2009 óta nem került sor.

„Nem tartjuk megfelelő kiindulási alapnak kizárólag a járművek KW-ban megadott teljesítményéhez kötni a tervezett módosítást. Álláspontunk szerint a tömeg/teljesítmény (kg/KW) aránynak lenne egyedül értelme, az mutatja csak meg valójában, hogy egy autó erős vagy sem, pontosabban, hogy szakavatatlan kezekben jelenthet-e objektíve is magasabb balesetveszélyt”

 – nyilatkozta az Economxnak Takács Krisztián, a Totalcar újságíró.

Álláspontja szerint a KRESZ módosításának kizárólag átfogó és nem eseti jelleggel lehet értelme. „Így amennyiben az ÉKM már dolgozik a jogszabály átfogó módosításán, az eseti jellegű, egy-egy paragrafusra vagy kérdéskörre koncentráló módosítási javaslat hozzáadott értékét kétségesnek tartjuk” – szögezte le Takács Krisztián.

(Kiemelt kép: baleset az Árpád hídon 2019. október 24-én. Forrás: BpiAutósok FB-oldal)

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.