Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
2021. november 3., 20:18
Arra kérik az embereket, hogy az istentiszteleteken, illetve az egyházi és iskolai rendezvényeken is viseljenek maszkot.
2021. november 3., 19:00
A politikus azt gyanítja, a Sinopharm-oltás miatt titkolózik a kormány, ezért nem szeretné kiadni az információkat.
2021. november 3., 17:38
A munkálatok miatt már a buszmegállók helye is változik.
2021. november 3., 16:34
ATV-ben azt mondta a biztonságpolitikai szakértő, hogy ahogyan védekezik a kormányzat, hihetetlenül rossz kommunikáció.
2021. november 3., 14:43
Áder János szerint egyre többet beszélünk a 1,5 fokos célról, miközben egyre távolodunk még a 2 foktól is.
2021. november 3., 14:14
Vannak olyan esetek, amikor már abban kell gondolkodnunk, hogy a negyedik oltásra is szükség lehet.
2021. november 3., 13:43
Sorba szúrta ki az autók abroncsait, most 16 ezer forintot küldött az utca lakóinak.
2021. november 3., 12:44
Pár nap alatt 15 ezren írták alá a tiltakozó petíciót.
2021. november 3., 11:55
A XII. és a XVI. kerületben kötelező az oltás az önkormányzati dolgozók számára.
2021. november 3., 11:44
Még nem tudni, mi lesz a történet vége.
2021. november 3., 11:31
A vétkes sofőr szerint mindez véletlenül történt.
2021. november 3., 11:28
Az oltottakat arra biztatja, minél hamarabb adassák be a harmadik dózist.
2021. november 3., 10:43
Nem állunk jól.
2021. november 3., 10:14
2021. novemberétől az MVM Next közvilágítási üzemeltetési engedélyezési, valamint korszerűsítési tevékenységeit veszi át.
2021. november 3., 10:04
Van köztük olyan, akinek a neve már lekerült a Turulról.
2021. november 3., 10:02
Hálózati áramkimaradás okozta.
2021. november 3., 09:48
A lustaságról beszélget Stohl Luca a szerdai Szenzitívben, amelyben a botrányhős Varga Viktor őszintén mesél lelki megpróbáltatásairól.
2021. november 3., 08:59
Majdnem az egész országban.