Tarjányi Péter a Pegasus-ügyről: nem az a baj, ha egy újságírót lehallgatnak

ATV-ben azt mondta a biztonságpolitikai szakértő, hogy ahogyan védekezik a kormányzat, hihetetlenül rossz kommunikáció.

2021. november 3., 16:34

Szerző:

Továbbra sem szolgál érdemi információval a Pegasus-ügyben a kormányzat. Tarjányi Péter szerint a gond az, hogy felmerült a lehallgatásokhoz kapcsolódó törvénytelenségi gyanú, illetve, hogy a szoftvert fejlesztő izraeli cég is megszerezhette a lehallgatásból származó információkat – írja szardai cikkében az ATV

Bodnár Zsolt rendőr dandártábornokot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettesét is célba vették az okostelefonokat feltörő Pegasus kémprogrammal – derül ki abból a kiszivárgott adatbázisból, amelyben a kiberfegyvert kifejlesztő izraeli NSO nevű cég egyes külföldi felhasználói által kiválasztott célpontok szerepelnek – írja a Telex Direkt36 cikkében. 

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Egyenes Beszédben azt mondta, hogy ma már nem kérdés, hogy ezt a rendszert itthon alkalmazzák, és nagy valószínűséggel a nemzetbiztonsági szakszolgálat használja. Az viszont továbbra is furcsa, hogy ezt a kormány nem ismeri el, hiszen ebben önmagában semmi olyan nincsen, ami az elmúlt évtizedekben ne lett volna.

„Abban nincsen semmi, ha egy újságírót nemzetbiztonsági okokból lehallgatnak”

– szögezte le a biztonságpolitikai szakértő, hozzátéve, hogy más országokban ez úgy zajlik, hogy első körben megkeresik adott kérdésben az újságírót, ugyanis vannak olyan oknyomozó újságírók, akik a titkosszolgálatnál több információval bírnak.

A probléma ott van szerinte, hogy magának az eszköznek az elismerésével világossá válna, hogy valamilyen rossz rendszerben működik az egész nemzetbiztonsági irányítás, engedélyeztetés.

„Ahogyan védekezik a kormányzat, az egy hihetetlenül rossz kommunikáció, tagadják az eszközt, a lehallgatást, holott ez más országokban teljesen bevett gyakorlat”

– mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Tarjányi nem nézette meg a saját telefonját, mégpedig azért nem, mert “az ember tudomásul veszi, hogy figyelhetik, tudja azt, hogy ezeket az eszközöket nem lehet megtalálni”. Egy picit túlmisztifikáltnak tartja a Pegasus-ügyet olyan szempontból, hogy mi történik abban az esetben, ha lehallgatják az embert. Az a része érdekes, ha adott esetben az ő telefonját lehallgatták, vajon volt-e más a titkosszolgálaton és rajta kívül a vonalban. Ugyanis az is felmerült, hogy a Pegasus-szoftvert gyártó izraeli cég figyelte a magyar lehallgatásokat.

Szerinte az ma egy realitás, hogy úgyis lehallgatják az embert telefonját. Az ember közösségi médiában történő mozgását, levelezéseit, sms-eit, azokat mind-mind tudja figyelni a titkosszolgálat – írja a ATV. 

 

(Kiemelt kép: Egy nő okostelefont használ a Pegasus program fejlesztője, az NSO Group épülete előtt 2016. Augusztus 28-án. Fotó: Jack Guez / AFP)

17:27

Nemzetközi partnerei kemény bírálatot fogalmaztak meg a magyar miniszterelnökkel szemben, mivel nyugati szövetségesei szerint Orbán Viktor magyar kormányfő a „békemisszióját”  összemosta az épp betöltött soros elnökséggel. Ennek egyik bizonyítékául azt hozták fel, hogy Orbán a közösségi médiában az elnökségi logót is használta a „békemissziós" fotókon. Ennek azonban vége, az EU soros elnökségi logója már nem szerepel Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken.

13:39

Korábban bejelentették, hogy eltűnt, majd egész éjszaka keresték azt a férfit, akinek a holttestét végül hajnalban sikerült kiemelniük a kutatócsapatoknak a Balaton vizéből.