Az információk szerint, márciustól szünetelni fog a Mezőtúri Kórházban és Rendelőintézetben a szülészet, mivel ketten is nyugdíjba vonulnak.
Inflációkövető áremelést hajt végre a Yettel és a Telekom.
Február közepéig mindenki megkapja ezt a levelet a NAV-tól, fontos információt közölnek benne.
Karácsony Gergely bejelentette,, hogy metróbuszok indulnak Budapesten, amik a külső kerületek közlekedését segítik majd.
Az elmúlt napokban napos, de hideg volt az időjárás, most azonban jön a fordulat és a havazás.
2023. december 30., 13:14
AZ LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását – jelentette be a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón.
2023. december 30., 13:11
A déli határhoz közelít a Duna magyarországi árhullámának tetőzése, a fővárosban az előrejelzettnek megfelelően az éjjeli órákban leapadt a víz 645 centiméter alá, így az alsó rakparton megkezdődhetett a takarítás – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
2023. december 30., 10:17
Hatvannégy éves korában elhunyt Kovács András Ferenc erdélyi költő. A hírről mások mellett a Magvető kiadó számolt be.
2023. december 30., 10:14
Fokozatosan növekszik a pezsgő iránti érdeklődés az utóbbi időszakban Magyarországon – írja az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
2023. december 30., 10:06
A Media1 információi szerint Tóth Géza, az ATV Híradó műsorvezetője mintegy másfél órás késéssel érkezett pénteken a Híradóra, ezért fegyelmi eljárást indít vele szemben a csatorna.
2023. december 30., 09:39
Szombaton hajnali fél egykor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Budapest XIX. kerületében szén-monoxid-mérgezés történt. Kispesten, a Wekerle telepen lévő kétszintes családi házban egy 17 éves fiatal rosszul lett a mérgező gáz miatt, az életét már nem tudták megmenteni – közölte a Katasztrófavédelem.
2023. december 30., 09:11
Átlagosan 32,2 százalékos az emelés január 1-től, a gyakornokok havi 528 800 forintot kapnak.
2023. december 30., 08:11
2023-ban a Falusi Civil Alap hárommilliárdosra emelt keretének 9,4 százalékát kapta olyan községi szervezet, amelynek biztosan van fideszes kötődése – derül ki a Népszava gyűjtéséből.
2023. december 30., 07:46
A nap első felében fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de északkeleten lesznek olyan területek, ahol csak lassan oszlik fel a ködtakaró. Délutánra viszont az ország legnagyobb részén gyengén felhős, napos idő lesz a jellemző.
2023. december 29., 20:11
2024. január 1-től fizetőssé válik mintegy 230 kilométernyi olyan magyarországi sztrádaszakasz, amelynek használatáért eddig nem kellett fizetni.
2023. december 29., 19:45
BKK pénteken olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését – közölte Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2023. december 29., 18:51
Vasárnap reggeltől újra járhatnak a gépjárművek mindkét dunai alsó rakparton – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2023. december 29., 18:42
A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
2023. december 29., 18:24
Vízóraaknába esett lovat mentettek ki a tűzoltók Bácsszőlősön.
2023. december 29., 17:00
Idén is növekedett a beérkező hívások száma az ünnepi időszakban. Egyre több segítségkérést tapasztaltak a székesfehérvári önkéntesek a fiatalabb korosztályból.
2023. december 29., 16:33
Meghaladta az egymilliót a nemzeti konzultációban résztvevők száma – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel.
2023. december 29., 15:47
Terjeszkedik a köd, 2024 első napjával front is érkezik hazánkba.
2023. december 29., 15:23
Meghalt a túrázó, akit mentőhelikopter vitt kórházba Tokodról.