Népszava: a Fidesz-KDNP-hez közeli szervezeteknek is jutott a Falusi Civil Alap pénzeiből

2023-ban a Falusi Civil Alap hárommilliárdosra emelt keretének 9,4 százalékát kapta olyan községi szervezet, amelynek biztosan van fideszes kötődése – derül ki a Népszava gyűjtéséből.

2023. december 30., 08:11

Szerző:

A lap szerint 280 millió forintot szakítottak a Falusi Civil Alap pénzeiből a Fidesz-KDNP-hez közeli szervezetek, Semjén Zsolté a lehető legtöbbet kapta.

Megközelítőleg 280 millió forint értékben nyertek a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pénzeiből a Fidesz-KDNP-s vagy a kormánypárthoz közel álló személyekhez köthető szervezetek. Mindez a teljes összeg 9,4 százaléka. Tavaly ugyanez az arány még csak 8,8 százalék volt – derült ki a Népszava idei és múlt évi összesítéséből.

A támogatottak többsége idén is az önkéntes tűzoltó egyesület, helyi polgárőr és faluszépítő, -fejlesztő szervezet volt. A támogatott alapítványok 17 százaléka sporthoz volt köthető, főleg a labdarúgáshoz.

A sikerrel pályázó vadásztársaságok aránya 4,6 százalék volt, ami 0,6 százalékkal magasabb a múlt évihez képest. A nyertes vadásztársaságok között volt Semjén Zsolt, KDNP-s miniszterelnök-helyettes által elnökölt Gánti Vértes Vadásztársaság is: 7 millió forintot, tehát a lehető legmagasabb összeget nyerte idén. Lapunk kérdést küldött Semjén Zsoltnak, a miniszterelnökségi sajtóirodától kaptunk választ. Azt írták: a vadásztársaság az elnyert összegből lecseréli régi, műszakilag hibás gépjárművét. Hozzátették, hogy a társaság már tavaly is pályázott, ugyanakkor forráshiány miatt akkor elutasították őket.

Képviselők közül nem csak Semjén Zsolt örülhetett. Nyert a szintén kormánypárti Kovács Sándor egykori szervezete is, amit egy ideje felesége, Kovács Sándorné igazgat. A Jót s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület idén is 2 millió forintot kapott, akárcsak tavaly. 2020-ban viszont 6 milliót nyertek.

Elégedett lehet Simonné Rizsák Ildikó, Nyírbogát fideszes polgármestere is. A hozzá köthető szervezetek közül idén kettő is szerencsés volt. Az Egy Jobb Életért Egyesület két millió forintot kapott, így a tavalyi pályázatukkal együtt már 9 milliót vehetett fel a szervezet. A Nyírbogáti Nyugdíjasok Egyesülete, melynek elnöke ugyancsak Simonné Rizsák Ildikó szintén 2 millió forintnak örülhetett. 

A Fidesz ifjúsági szervezetéhez, a Fidelitashoz köthető szervezeteknek is csurrant-cseppent a közvagyonból. Szumutku Dávid, a tornyospálcai Fidelitas tagjának szervezete, a Rétaljai Kulturális- és Horgász Hagyományőrző Egyesület idén kettő, tavaly hét millió forinttal gyarapodott. Tardi Tamás Ákos, a Fidelitas országos választmányának egykori alelnöke, jelenleg a Somogy megyei önkormányzat Fidesz-KDNP-s tagjának szervezete, az Országos Munkahelyteremtő és Ifjúságfejlesztő Egyesület idén 500 ezer forinttal gazdagodott, ami igen csekély összeg a tavalyi 7 millió forinthoz képest – írja a lap.

(Kiemelt kép: a Fidesz eredményvárója a Bálnában. Fotó: Dimény András / 168.hu)

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.