Szlovákiai buszbaleset – Ismeretlen tettes ellen indult eljárás

A szlovák rendőrség szerdán hivatalosan arról adott tájékoztatást, hogy ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a szlovák D2-es autópályán hétfőn történt magyar buszbaleset miatt – közölte hivatalos Facebook-oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

2023. május 17., 18:52

Szerző:

Menczer Tamás elmondta: a szlovák büntetőtörvénykönyv szerinti általános veszélyeztetés bűntette miatt indult az eljárás. Hozzátette: a baleset pontos okai és a vétség mértéke további szakértői vizsgálat és szakértői bizonyítás tárgya lesz, így jelenleg nem gyanúsítottak meg senkit.


Az államtitkár a sérültekről elmondta: kedden újabb öt ember tért haza, így jelenleg 18-an vannak kórházban. „A munkatársaink mellett hat szlovákul beszélő szakápoló segíti a kommunikációt, a kapcsolattartást” – mondta Menczer Tamás. Beszámolt arról is, hogy megkezdődött az együttműködés az Országos Mentőszolgálattal a betegek hazaszállításáról. Jelenleg 3 sérült hazaszállításának előkészítését végzik.


Menczer Tamás együttérzését fejezte ki az áldozat családjának, a sérülteknek pedig felépülést kívánt a videóban.


Egy magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.

(Kiemelt képunk: Szlovákiai buszbaleset. Fotó: OMSZ Facebook oldala)