Kiderült, mikor érkezik a szeptemberi nyugdíj

Májusban és majd októberben is előbb érkezik a nyugdíj, de szeptemberben a szokásos időben érkezik a pénz.

2024. augusztus 28., 16:16

Szerző:

A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Így történt ez májusban és fog történni októberben. Szeptemberben azonban 12-e csütörtökre esik – hívja fel a figyelmet a pénzcentrum.hu.

A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2024-ben is többnyire a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak. Szeptemberben, ennek megfelelően, 12-én, csütörtökön érkeznek az utalások.

Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, idén is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat tavaly novemberben küldte ki a posta.

Csaknem félmillió magyar nyugdíjas van veszélyben – lépni kellene

Szomorú számok láttak napvilágot: több százezer magyar nyugdíjas van veszélyben: a számuk pedig egyre csak nő.

Magyarországon 1,872 millió embert, a lakosság 19,7 százalékát fenyegeti az elszegényedés és társadalmi kirekesztődés veszélye friss adatok szerint. Az Európai Unión belül 94,638 millió lakost érint ez a probléma, arányuk némileg csökkent, 21,4 százalékra. A 18 év alatti magyar fiatalok 24,4 százaléka, a nyugdíjasok 21,3 százaléka érintett, arányuk 2022-ről 2023-ra emelkedést mutat – írja a Pénzcentrum.

Az EU-ban magasabb volt az arány tavaly a magyarországinál: 21,4 százalék, ez 0,2 százalékponttal kevesebb, mint 2022-ben, a 2019-es állapotokhoz képest viszont még mindig valamivel magasabb. Magyarország nincs is a legrosszabb arányt felmutató országok között: a románoknál, bolgároknál, szerbeknél sokkal rosszabb a helyzet, de előttünk vannak például a spanyolok, görögök, németek, franciák és horvátok is. Az arány a cseheknél és szlovéneknél a legjobb, a 15 százalékot sem éri el.

A friss, 2023-as adatok szerint Magyarországon az idősödő, 65 év feletti korosztályban 402 ezer lakost érint az elszegényedés veszélye – így a 2022-es adatokhoz képest a teljes lakosságban ez 7 százalékos, az idősek körében 17,9 százalékos emelkedést jelent.

Az összes korcsoportot megvizsgálva látható, hogy 2023-ban Magyarországon a 6 éven aluli korosztályban volt a legmagasabb az aránya az elszegényedés kockázatának kitetteknek, a kisgyermekek negyedét fenyegeti ez a probléma. Arányuk magasabb is, mint az EU-átlag, mely a 6-11 évesek és a 65 év felettiek korosztályára jellemző:

2022-ben egyedül a nyugdíjkorhatár betöltése előtt álló 55-64 éves korosztályban volt Magyarországon rosszabb arány, mint az Unióban. 2023-ra viszont Magyarországon sok korosztályban emelkedés történt, különösen a szépkorúak és a kisgyermekek körében. Csökkenés csak a nyugdíj előtt álló korosztályban látható – írja a lap.

További részletek itt.

(Fotó: KISBENEDEK ATTILA / AFP)