Gazdatüntetés: Úgy tűnik, az égvilágon senki nem tiltott be semmit

A BRFK részletes választ küldött szerkesztőségünknek azzal kapcsolatban, mi is pontosan a sorsa a Szabó Bálint szegedi ügyvéd által belengetett budapesti gazdatüntetésnek. A rendőrség információi szerint a kért útvonalra már korábban bejelentett rendezvények miatt augusztus 20-ára nem kaptak területfoglalási engedélyt, de a tüntetést megtarthatják, csak éppen a belvárosba nem mehetnek be.

2022. augusztus 17., 18:35

Szerző:

„Mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint gyülekezési hatóság észlelte, hogy a gyűlés a bejelentett, de csak általánosságban meghatározott helyszíneken és időben nem tartható meg, ezért a Gytv-nek megfelelően felhívta a szervező figyelmét arra, hogy más helyszíneken az megtartható. Ennek megfelelően – mások jogainak és szabadságának védelme érdekében – a BRFK előíró-korlátozó határozatot hozott, amit a bejelentő az egyeztetésen tudomásul vett.” – így fogalmazott a Budapesti Rendőr-főkapitányság kérdésünkre küldött válaszában, amelyben az iránt érdeklődtünk, valóban betiltották-e a Szabó Bálint szegedi ügyvéd által belengetett gazdatüntetést augusztus 20-án, Budapesten.

A rendőrség válaszából egyértelműen kiderül, nem egészen arról van szó, mint amit Szabó saját Facebook-oldalán írt. Mint azt a BRFK írja, Szabóék augusztus 13-án, elektronikus formában fordultak a hatósághoz azzal a bejelentéssel, hogy augusztus 20. és 31. közötti demonstrációkat szerveznének.

„... a résztvevők traktorokkal és más gépjárművekkel, pontosan nem részletezett útvonalon, autópályákat, gyorsforgalmi utakat is igénybe véve jutnának el a pontosan szintén nem részletezett fővárosi helyszínekre: rakpartokra és Duna-hidakra. A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény (Gytv.) alapján a gyülekezési hatóságnak 48 óra áll rendelkezésére érdemi döntés meghozatalára, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa több időpontot is ajánlott a bejelentőnek az egyeztetés érdekében.

A bejelentő nem jelent meg a megbeszélt időpontban, majd elérhetetlenné vált, végül augusztus 15-én, a rendelkezésre álló időintervallum legvégén jelent meg az egyeztetésre.” – tették hozzá válaszukban.

A rendőrség sajtóosztálya szerint ezek után történt az észrevételezésük, amely szerint a bejelentésben nagyon tágan fogalmazták csak meg a demonstráció helyszínét, és felhívták a bejelentő Szabó figyelmét, demonstrációjuk más helyszínen, mint a belvárosiak, továbbra is akadálytalanul megtarthatók.

Hozzátették, korlátozó határozatukat a bejelentő is tudomásul vette, ezt jelezte feléjük. Az is kiderült, a határozat ugyan jogerős, de ez nem akadálya a rendezvény a Budapesten belüli, más helyszínen való megrendezésének. De a BRFK ettől függetlenül hangsúlyozta azt is, a gyülekezési jog biztosítása szerintük adott, de az nem sértheti mások jogait, éppen ezért, ha a korlátozó határozatot nem tartják be a szervezők (és például az augusztus 20-i, állami rendezvények színhelyére vonulnak be), akkor „a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jogsértések elkövetőivel szemben törvényesen, arányosan és határozottan fel fog lépni. A rendőrök intézkedni fognak azokkal szemben, akik a jogerős határozatban foglaltaktól eltérő módon, a közlekedési szabályokat megsértve érkeznek a gyűlésre, tartózkodnak annak helyszínén, vagy távoznak onnan.”

Hangsúlyozta azt is a rendőrség, értékelésük szerint a szervező Szabó jogellenes részvételre buzdít, annak ellenére hogy határozatukat tudomásul vette, „ezért vele szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság megteszi a szükséges jogi lépéseket.”

Szabó Bálint a demosntrációt szervező Facebook-oldalon korábban úgy fogalmazott, a rendőrség „betiltotta” a rendezvényt, később közzétette a korlátozó határozat linkjét is. A most kiadott információkra már úgy reagált oldalán, hogy „a 20-i tűzijáték és a légi parádé miatt egészen augusztus 25-én éjfélig közelébe sem mehetünk Budapest belvárosának, helyette kitanácsolták a tiltakozókat a VI-VII-XIV. kerületek határába.”

Hozzátette azt is, mivel úgy vélik, ilyen körülmények között „súlyos szankciókat kockáztatnak”, ezért hamarosan döntést hoznak a továbbiakról.