Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2011. november 24., 15:19
A százmilliós nagyságrendű adócsalással vádolt egykori bokszvilágbajnok áldozat lehet Csötönyi Sándor szerint.
2011. november 24., 15:12
Lassan itt lesz az utolsó alkalom, amikor a kormánynak még érdeke lehetne előrehozott választásban gondolkoznia – erre a következtetésre jut Török Gábor politikai elemző a Medián legfrissebb közvélemény-kutatási adatait elemezve.
2011. november 24., 14:14
Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) néven új belső elhárító titkosszolgálat felállítását tervezi a kormány, a szervezet az országban fellelhető minden adatállományhoz - általában közvetlen elektronikus adatkapcsolat révén - külső közreműködés nélkül, akadálytalanul hozzáférhet majd - írta a Népszava és a Népszabadság csütörtökön.
2011. november 24., 12:59
Bűnösnek vallotta magát szerdán Baltimore-ban egy 26 éves magyar hacker, akit azzal vádolnak, hogy feltörte a Marriott International számítógépes rendszerét és azzal zsarolta meg a szállodaláncot, hogy amennyiben nem hajlandó őt alkalmazni, közzéteszi a társaság bizalmas adatait.
2011. november 24., 11:47
Váratlanul visszatérő jó időt, akár 11 fokos hőmérsékletet jelez az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2011. november 24., 11:15
12 iskolás gyermek és négy felnőtt sérült meg azon az autóbuszon, amely egy, a 4-es főúton közlekedő kamion elé kanyarodott Tiszapüspökinél.
2011. november 24., 09:25
Első nekifutásra kitérő választ adott Kósa Lajos arra a kérdésre, el tudja-e képzelni, hogy a kormány nem egyezik meg az IMF-fel. A Fidesz alelnöke hajthatatlannak mutatkozott abban, hogy bankgaranciának nevezze a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelkeretét.
2011. november 24., 05:10
Másfél évvel a „kipaterolása” után a kormány ismét „bepaterolja” Magyarországra a Nemzetközi Valutaalapot: az IMF segítségét kéri a hazai gazdaság iránti megroggyant nemzetközi bizalom helyreállításához. A múlt csütörtöki kapkodó bejelentésre úgy került sor, hogy a tárgyalások újrafelvételéről nem tudtak a kormány tagjai, az MNB vezetői, sőt a Nemzetközi Valutaalapot is elfelejtették értesíteni. Vértes Andrástól, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnökétől BARÁT JÓZSEF kért interjút.
2011. november 23., 21:16
Egyedül az 1014 m magas Kékes emelkedett ki kedden reggel a ködtakaróból, másutt rideg, nyirkos volt az idő.
2011. november 23., 19:41
Szerdán 12 óra után néhány perccel egy ismeretlen férfi megtámadta és tettleg bántalmazta a XI. kerületi FIDESZ iroda két munkatársát. A kerületi rendőrség harminc év körüli, 180 centiméter magas férfit keres, aki a párt irodájába belépve ököllel ütötte az ott dolgozó idős hölgyet, majd a segítségére siető kollégáját is bántalmazta.
2011. november 23., 18:31
Értelmetlennek és egyben károsnak nevezte az elmúlt másfél évben bemutatott vitézkedő gazdaságpolitikát Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség egykori elnöke a Klubrádió Szabad sáv című műsorában. A szakember nagyrészt az első Orbán-kormányt teszi felelőssé a devizahitelesek eladósodásáért, a második pedig egyértelműen felgyorsította a folyamatot drasztikus intézkedéseivel.
2011. november 23., 18:08
Hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem, legfeljebb kegyeletsértés vétségének gyanúja vetődhet fel a legfőbb ügyész szerint azzal kapcsolatban, hogy egy jobbikos képviselő éppen november 1-jén, halottak napján koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről.
2011. november 23., 14:33
Kétségtelen, Orbán Viktor szeret levelezni: alig másfél éves miniszterelnöksége alatt immár a harmadik levelét küldi a nyugdíjasoknak. Ebben épp arról fogadkozik, jövőre nem változik a nyugdíjak értéke, és a rezsi sem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak. Először tavaly szeptemberben, a nemzeti konzultáció keretében kérte Orbán a 3 millió nyugdíjast, osszák meg vele gondjaikat, és írják meg, szerintük mi lenne a kormány legfontosabb teendője. Majd decemberben - karácsony előtt - 170 millióból tájékoztatta őket, hogyan védte meg a kormány a nyugdíjrendszert a magánbefektetőktől.
2011. november 23., 13:55
Ismeretlenek fekete festékkel összefirkálták a főváros V. kerületében, a Szabadság téren álló szovjet hősi emlékművet - jelentette a helyszínről szerda reggel az MTI tudósítója. A tudósító szerint szerda reggel két rendőr posztolt a téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást az incidenssel kapcsolatban.
2011. november 23., 13:30
A 168 Óra címlapján Botka László, akit arról faggattunk, miként kívánja pozicionálni magát a Gyurcsány nélküli MSZP-ben. Botka érdekes választ adott: „Én kormányzó típus vagyok, nem lánglelkű népvezér.” Az interjúban Botka beszél pártjának belső konfliktusairól, megújulási lehetőségeiről, a párt régi meghatározó személyiségeiről, akikről azt mondja: nélkülük az orbáni rombolás után nem lehet rendbe tenni az országot. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.