Megtámadták az újbudai Fidesz-iroda két munkatársát
Szerdán 12 óra után néhány perccel egy ismeretlen férfi megtámadta és tettleg bántalmazta a XI. kerületi FIDESZ iroda két munkatársát. A kerületi rendőrség harminc év körüli, 180 centiméter magas férfit keres, aki a párt irodájába belépve ököllel ütötte az ott dolgozó idős hölgyet, majd a segítségére siető kollégáját is bántalmazta.
A FIDESZ újbudai irodájába szerda délután negyed egykor egy jól öltözött, 30-40 év közötti, körülbelül 180 cm magas férfi lépett be. Az irodában tartózkodó hölgy megkérdezte, miben segíthet, mire a támadó csak annyit mondott: „Ebben!”, majd ököllel támadt rá, illetve a segítségére siető aktivistát is fellökte - írta közleményében Újbuda Önkormányzata.
Hoffmann Tamás a kerület polgármestere megdöbbenésének adott hangot, és miden politikai párt nevében elítélte az erőszakos támadást. Mint elmondta: „Szomorú és megengedhetetlen, hogy a társadalmi feszültségek erőszakos cselekményekben mutatkozzanak meg.” A két megtámadott hölgyet megfigyelésre kórházba szállították, a rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart.
"A Fidesz XI. kerületi irodájában egy harminc év körüli férfi - az ott dolgozók szerint - minden előzmény nélkül megütötte az iroda egyik munkatársát. Az MSZP korábban sajnos kénytelen volt elszenvedni számos agresszív megnyilvánulást, így nem csak elvi szempontból, hanem gyakorlati tapasztalat alapján is elítél minden erőszakot. Ezt a magatartást nem menti az Orbán-kormány elhibázott politikája miatti jogos felháborodás sem. Az MSZP ebben a kérdésben szolidáris a Fidesz munkatársaival" - írta közleményében az MSZP.