Pokorni Zoltán szeptembertől tanárnak áll

Pokorni Zoltán, a XII. kerület leköszönő polgármestere interjút adott a Mandinernek. Ebből kiderült, hogy a politikus szerint sokan arra számítanak, hogy frissen megválasztott utódja csődbe viszi majd a kerületet, valamint hogy szeptembertől óraadó tanárként folytatja pályafutását egy budapesti gimnáziumban.

2024. augusztus 1., 13:58

Szerző:

Pokorni Zoltán szeptembertől óraadó tanár lesz a Toldy Ferenc Gimnázium­ban, és tervei szerint felkeresi majd az oktatás azon szereplőit, akikre szerinte érdemes figyelni, nem tartja kizártnak azt sem, hogy ebből valamiféle olvasható anyag is születik majd – derült ki a leköszönő XII. kerületi polgármester Mandinernek adott interjújából.

Pokorni Zoltán szerint sokan a kerület csődjére számítanak

A kerület vezetésére megválasztott Kovács Gergely győzelmével kapcsolatban a visszavonuló politikus elmondta:

„Kovács Gergely pártelnök sajátos stílusa, állandó kellékeként a sörösdobozzal és a cigarettával meg az átizzadt pólóval egyfajta üvegplafont helyez fölé.”

Pokorni Zoltán szerint ez a tendencia „régóta tetten érhető” a kerület politikai klímában, példaként említette, hogy Gulyás Gergely is csak három-négy százalékkal győzte le a 2018-as parlamenti választáson Bauer Tamás ellenzéki jelöltet, a 2022-es választáson pedig a momentumos Hajnal Miklós „antifideszes pozíciója” már fordulathoz vezetett a fideszes Fürjes Balázzsal szemben.

„Június 9-én Kovács pártelnök sikerrel szedte össze a protest szavazatokat, amikről most nyilván azt hiszi, azok mind neki szólnak, pedig valójában antifideszes voksok. Én nagyjából így magyarázom a történteket, hozzátéve, hogy az előző másfél évtizedben megváltozott a kormánypártok támogatóinak szociológiai összetétele, háttere” – fogalmazott. Azzal kapcsolatban, érez-e dühöt Kovács Gergely fellépése miatt, azt mondta: 

„Néha van bennem ingerültség, de dühös nem vagyok. A polgárok többsége így döntött. Sokan azt gondolják, hamar csődbe viszi majd a kerületet. De nem olyan egyszerű csődbe vinni egy önkormányzatot, megvan a bürokráciának a maga tehetetlensége, jogi szabályozottsága.”

A kerületi turulszoborral kapcsolatban Pokorni Zoltán arról beszélt, hogy szerinte az egész turul a kettősség dilemmáját hordozza, hiszen „a magyarság ősi jelképe, a nyilasok azonban kétségtelenül összevérezték”. Hozzátette: ettől nem lehet eltekinteni. Ám szerinte példás módon mutatja be, írja le ezt a helytörténeti gyűjteményünk turulkiállítása, amit Kovács Gergely be akar záratni.

Pokorni Zoltánnak nincs tanácsa a Fidesznek

Pokorni Zoltán az interjúban azzal kapcsolatban, hogy milyen tanulság vonható le a júniusi eredményekből a Fidesz számára, úgy vélekedett: 

„Nincs ezen a téren jó tanácsom a politikai közösségemnek, aligha az én feladatom lenne. Nem hiszem ugyanakkor, hogy az országos kampányok tekintetében lehetne két síkon futni, külön az értelmiségnek, külön a kevésbé iskolázott polgároknak. Ma már a plakátokra rövid szövegek kellenek. Ennek persze megvan az ára.”

Végül Magyar Péter térnyerése kapcsán azt mondta: „Én nem kívánom a lájkok számában mérni az igazamat, nem ezért vágtam bele a politikusi hivatásba több mint harminc éve. Így már nem is fog annyira hiányozni.”

(Kiemelt képünkön Pokorni Zoltán, a XII. kerület leköszönő polgármestere. Forrás: Hegyvidék Facebook oldala)

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.