Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
2023. január 10., 18:05
Szijjártó Péter és Orbán Viktor is fogadta a szerb külügyminisztert a Karmelita kolostorban. Szijjártó Péter szerint a magyar-szerb együttműködésből mindkét fél sokat profitál, és kiderült az is, ki folytat kész átverés show-t.
2023. január 10., 17:52
Csoportos létszámleépítésre készül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).
2023. január 10., 16:48
Vízkereszt alkalmából Szűcs Imre helyi plébános megszentelte a Balatont.
2023. január 10., 16:22
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 32 éves, kishutai férfi eltűnése ügyében, aki még 2021. júliusában tűnt el. A hozzátartozók 2023. január 4-én jelentették az eltünést.
2023. január 10., 15:11
Hivatalosan megdőlt a csapadékrekord: Bakonybélben 71 milliméter csapadék hullott 24 óra alatt.
2023. január 10., 14:44
Márki-Zay Péter egy interjú során megemlítette, hogy szívesen látná Hadházy Ákost az alakuló pártjában. Hadházy elutasította a lehetőséget.
2023. január 10., 14:06
A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy emeljék az egészségügyi szakdolgozók bérét, ugyanis nélkülük nincs egészségügy.
2023. január 10., 13:10
Nem éppen barátságos hangulatban zajlott a debreceni határban építendő akkumlátorgyár ügyében meghirdetett közmeghallgatás. A közönség többször bekiabált, pfujolt, hangot adott fenntartásainak. Érdemleges választ viszont nemigen kaptak.
2023. január 10., 12:54
Parragh László szerint lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését.
2023. január 10., 12:51
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot – közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-vel.
2023. január 10., 12:29
Az Időkép jelentése szerint a Börzsönyben már havazik.
2023. január 10., 12:18
Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat – közölte a kormányszóvivő kedden a Facebookon.
2023. január 10., 10:39
Az Index információi szerint Mindenki Magyarországa Néppárt néven jegyzik be Márki-Zay Péter új pártját, amivel a következő európai parlamenti és önkormányzati választásokon indulna.
2023. január 10., 10:34
Hétfőn egy házaspár holttestét találták meg Kistolmácson. Az orvosszakértői vélemény szerint a 47 éves nő halálát idegenkezűség okozta,az 53 éves férfi önkezűleg vetett véget életének.
2023. január 10., 09:21
70 éves korában súlyos betegség következtében meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész.
2023. január 10., 07:56
Az ukrán-magyar határszakaszon 5886-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7282-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
2023. január 10., 07:26
Rodics Katalin, Greenpeace természetvédelmi szakértője volt a Business Class vendége. A Jazzy Rádió műsorvezetői a sokat vitatott Fertő tavi beruházásokról kérdezték a szakértőt.
2023. január 10., 06:33
A kiadós esőzés miatt narancssárga figyelmeztetés van érvényben.