Pécsen is sztrájkolnak a szemétszállítók

Csütörtökön nem vették fel a munkát a szemétszállítók Pécsett. A polgármester jogszerűtlennek nevezte a munkabeszüntetést, de hajlandó tárgyalni a munkásokkal.

2022. október 6., 13:53

Szerző:

A Pécsma.hu cikkében megjelentek és a Telex értesülései szerint egyetlen szemétszállító sem indult el csütörtökön dolgozni Pécsett. A tiltakozás az önkormányzati tulajdonban lévő pécsi városgazdálkodási cégnél, a Biokom Nkft-nél vette kezdetét, ami azt jelenti, hogy 70-80 fő hiányzik a város ellátó rendszeréből. A Biokom a megoldás érdekében párbeszédet folytat a dolgozókkal. 

A Biokom leányvállalatánál, a régiós hulladékgazdálkodással foglalkozó Dél-Komnál nem tüntetnek még a szemétszállítók, a Pécs környéki településeken tehát zavartalan menetrendben szállítják a szemetet. 

A pécsi szemétszállítók szolidaritásból sem szállítanak szemetet

Miután a cég vezetője, Meixner Barna kiment a Biokom telephelyére, és arra kérte a dolgozókat, hogy állítsanak össze egy delegációt és gyűjtsék össze a kéréseiket, kiderült, hogy a pécsiek budapesti kollégáikkal való szolidaritásukat akarták kifejezni, és hasonló dolgokat is követelnek. Ilyen például az, hogy 350 ezer forintos nettó bért kérnek a rakodóknak. A Biokomnál működő szakszervezet a tavasszal kötött bérmegállapodásában foglaltak miatt nem tud részt venni a sztrájkban, de jogi segítségnyújtással, információval és egy esetleges sztrájk következményeivel kapcsolatban felvilágosítást tudnak adni a munkásoknak. 

Péterffy elítéli a megmozdulás módját, de hajlandó tárgyalni

Pécs polgármestere, Péterffy Attila szerint a nem bejelentett sztrájk jogszerűtlen, és a béremelés mértéke a valóságtól elrugaszkodott. A hulladékszállítási közszolgáltatás árát a kormány határozza meg, ez pedig évek óta változatlan, és az infláció okozta 400 millió forintos díjkorrekció sem lett még kifizetve a hulladékszállítást végző cégnek. 

Bár Péterffy elítéli az ehhez hasonló, jogszerűtlen megmozdulásokat, mely a pécsiek egészségét is veszélyezteti, csütörtök délután kettőkor hajlandó találkozni a sztárjkoló dolgozók delegációjával, és tárgyalni velük. A polgármester a tárgyaláson először is az elégséges szolgáltatás szintjét akarja meghatározni, és jogszerűvé alakítani a munkabeszüntetés formájában történő tiltakozást. 

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Czimbal Gyula)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.