Hétfőn akár 34°C-ig is emelkedhet a hőmérséklet, de délután heves zivatarok és viharos szél csaphat le, sárga riasztás van érvényben. A Balaton vize a következő hét meleg időjárása miatt akár 25 fokra is melegedhet.
Június 1-től a MÁV új késési biztosítása értelmében már 20 perc késés után visszajár a jegyár fele függetlenül attól, ki okozta a csúszást.
Magyarország tíz nemzeti parkja olyan természeti kincseket rejt, amelyek miatt feltétlenül érdemes mindet felkeresni.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) figyelmeztet: a mocsári teknősök és más állatok megjelenése az utakon komoly veszélyt jelenthet a közlekedésben.
A Belügyminisztérium közzétette a 2025/2026-os tanév tervezetét, amely tartalmazza a tanév kezdő és záró időpontját, valamint a szünetek időpontjait.
2012. október 3., 12:35
Az adósságkezelés nem indokolta a 2008-as IMF-hitel felvételét – áll az Állami Számvevőszék jelentésében. Fideszes vélemények alapján a megállapodás mélyítette a válságot, míg a jegybankelnök szerint államcsődtől mentette meg az országot. A most zajló IMF-tárgyalások idején különösen nem mellékes, melyik állítás igaz. A parlament gazdasági és informatikai bizottságának rendhagyó ülésén LAMPÉ ÁGNES járt.
2012. október 3., 12:29
A közgazdászprofesszort korábbi kijelentéseivel szembesítettük. Azt mondja: eddigi pénzügyi prognózisai bejöttek. Most arról is beszél, hogy normális ország nem fordul hitelért az IMF-hez, még ha komoly előnyökkel jár is a megállapodás. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
2012. október 3., 10:37
Tovább szűkülhet az államilag finanszírozott egyetemi képzés. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint jövőre már egyáltalán nem finanszíroznák a jogász- és közgazdászképzést, de a műszaki és természettudományi férőhelyek számát sem feltétlenül növelnék. Újra lesz osztatlan pedagógusképzés.
2012. október 3., 09:13
A sokat szidott Molnár Lajos-féle kórházi átszervezéseket vette alapul a kormány nemrég életbe lépett egészségügyi reformjához. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint az irány voltaképp jó, de a nagy, mindent átható változás ezúttal is elmarad. HERSKOVITS ESZTER írása.
2012. október 3., 06:40
Nagyon szűkszavú a Köztársasági Elnök Hivatala (KEH) Áder János államfő rutinműtétje kapcsán.
2012. október 2., 20:35
Miután a 15 napos határidőn belül nem kapott érdemi választ kérdéseire Szabó Máté alapjogi biztos, újra Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordult tájékoztatásért, és továbbra is kéri a Ramil Safarov kiadatása ügyében keletkezett dokumentumokat is - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-t. A minisztérium azt válaszolta: az ombudsman adja be hivatalos betekintési kérelmét a törvényi szabályozásnak megfelelően.
2012. október 2., 19:38
Az Országos Mentőszolgálat minden egészségügyi munkakör esetében a jogszabályban meghatározott ágazati béremelést hajtotta végre 2012. július 1-től. Érdekes helyzet alakult ki azonban a mentőknél: a diplomás, gyakorlott mentőtisztek alig kaptak béremelést, miközben másoknak nagyobb mértékben nőtt a fizetésük.
2012. október 2., 19:22
A roma képzőművészettel foglalkozó KuglerArt Szalon Galéria 2007 óta működik, de csak az elmúlt egy-másfél évben vált professzionális galériává, állandó nyitvatartással, meghatározott koncepcióval, művészkörrel. Kőszegi Edit galériatulajdonossal az átállás tapasztalatait igyekszik összegezni Jankó Judit interjúja a különleges kulturális helyszínről s annak „lelkéről”.
2012. október 2., 18:35
Lévai alpolgármester még júliusban igyekezett magyarázatot adni a sokak által kritizált strandfocipályával kapcsolatban. Akkor kijelentette, hogy a majd 4 milliós beruházást a nyár elmúltával elbontják, és ezt "egy kerületi oktatási intézménynek fogják a rendelkezésére bocsátani, amelyre már több jelentkező van" - számolt be az esetről a lorincmagazin.hu.
2012. október 2., 18:02
A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1.200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából; a parlament keddi döntésével a nyerőgépipar dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság Magyarországon - közölte Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke az MTI-vel.
2012. október 2., 17:45
Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az Idősek Világnapját október elsején, 1999-ben pedig hasonló elnevezésű éves rendezvénysorozatot tartottak. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort, valamint az idősöket visszaintegrálják a gazdaságba. Európában az aktív munkaerő csökkenése miatt egyre nagyobb hangsúlyt kap az idősek foglalkoztatása, ezzel is pótolva a munkaerőhiányt valamint segítve a teljes értékű élet fenntartását. A Föld közel 600 millió lakosáról van szó, mely szám egyes becslések szerint húsz éven belül megkétszereződik.
2012. október 2., 17:45
Az Építészet Napjára időzítve adták át a Hollán Ernő utca bevezető szakaszánál a Magyar Urbanisztikai Társaság által a 13. kerületnek ítélt Hild-díj másolatát, hogy a városrész lakosai is a hétköznapjaik részeként élhessék meg a jeles kitüntetést. A hétfői ünnepségen részt vett . Tóth József 13. kerület polgármestere. Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony, Borszéki Gyula alpolgármester, Aczél Gábor a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke, valamint Buda István szobrászművész. A ceremóniát Geiger György Kossuth-díjas trombitaművész játéka nyitotta meg.
2012. október 2., 16:45
Az MSZP szerint míg a hiteltárgyalásokért felelős Varga Mihály IMF-főtárgyaló már érti, hogy módosítani kell a kormány költségvetési előrejelzésén, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter továbbra sincs tisztában ezzel.
2012. október 2., 15:49
Egyetlen párt, és egyetlen politikai oldal nem tud megbirkózni azzal a kemény feladattal, ami a kormányváltás után vár az országra – erről Majtényi László beszélt az Egyenes Beszéd című műsorában.
2012. október 2., 14:52
Törölné a választási eljárási törvényjavaslatból három fideszes képviselő azt a megkötést, hogy csak a borítékba tett szavazólap érvényes. Szerintük fölösleges a szavazólapokat borítékba tenni, mert így gyorsabb lenne a szavazatszámlálás és harmincmillió forintot lehetne megspórolni.
2012. október 2., 14:05
A kispesti Kós Károly tér könyvtárépületében tartották pénteken a Népmese Napja rendezvénysorozat alkalmából a mesemaratont, amelyen bárki részt vehetett, aki hajlandó volt a parányi saroképület helyiségében lekucorodni és megközelítően tíz perces időhatárral kedvenc meséiből válogatva felolvasni. Mindezt Gajdos Péter polgármester szárnyalta túl a maga egy órás felolvasásával.
2012. október 2., 13:14
Még a Fideszben is csak találgatják a vasárnapi dunaföldvári választási bukás okait: az időközi polgármester-választáson Horváth Zsolt a szavazatok 57 százalékát szerezte meg. A független jelöltet az MSZP támogatta.