2012. október 1., 13:21

Földet a helyi gazdáknak! - követeli az LMP. Ángyán József és Szabó Rebeka folyamatos akciózása, a rengeteg felhajtás a médiában megtette a hatását: Budai Gyula védekezésre kényszerült. A fideszes politikus gyorsan meghatározta, ki a fideszes rokon és ki nem az, majd ugyanazon lendülettel beperelte a Népszabadságot egy földosztásos cikk miatt.

2012. október 1., 12:06

Egy békés megyei tűzoltó, egy budapesti obejktumőr, egy kazinbarcikai járőr és egy nyolcadik kerületi rendőr is könnyedén ütötte ki a rendvédelmi elitegység, a TEK kigyúrt versenyzőit szombaton a rendőrök harcművészeti gáláján. A TEK-esek minden döntőt elvesztettek, de a parancsnokuk így is elégedett volt velük, mert szerinte nem csak az a legény, aki adja, hanem az is, aki állja a pofonokat.

2012. október 1., 11:05

Hagyó perel az előzetes miatt - ‒ Panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságánál Hagyó Miklós. A volt főpolgármesterhelyettes szerint az őt fogva tartó magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét is (szabadsághoz és biztonsághoz való jog, az embertelen bánásmód tilalma, a családi élethez való jog).

2012. október 1., 10:32

2012. október 1., 08:44

Horváth Zsolt 49 éves tanár, az MSZP Tolna megyei elnökhelyettese nyerte a polgármester-választást Dunaföldváron a fideszes Jákli Mihállyal szemben. Bár az elnökhelyettes független jelöltként indult, pártja ujjong. Úgy gondolják: legyőzhető a Fidesz jelöltje.

2012. október 1., 07:07

A jövő héten változékony idő várható záporokkal; a maximumhőmérséklet jellemzően még több felé 25 fok körül várható, de a hétvégén hidegfront érkezik, s akkor a nyugati területeken már csak 10 fokig emelkedik a hőmérséklet.

2012. szeptember 30., 19:22

Több magyar forrás és portál – nyilván nem ok nélkül – a múlt hétre időzítette Orbán Viktor és Angela Merkel berlini találkozóját. Ehhez képest – ismeretlen okokból – az időpont „októberre” tevődött át, egyelőre pontos dátum nélkül. A halasztás oka valószínűleg a kancellár asszony zsúfolt naptárában keresendő, és nem az Orbánéban.

2012. szeptember 30., 12:20

A politikus szerint a világháló óriási mértékben kitágította a szólásszabadságot, ám ennek a szabadságnak is vannak természetes korlátai: a felelősség és a tisztesség.

2012. szeptember 30., 06:12

Magyarország megkeményítette álláspontját az IMF-tárgyalások előtt, miután Rogán Antal kijelentette, hogy ha ultimátum elé kerül az ország, akkor a megállapodás helyett inkább kitart a banki és egyéb különadók mellett.

2012. szeptember 29., 19:01

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) rendkívüli országos gyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy megkezdi az MDF újjászervezését. A két szervezet a jövőben pártszövetségben dolgozik majd tovább, a választásokon a JESZ indul az MDF támogatásával- közölte az MTI-vel szombaton az MDF újjáalakításával megbízott Horváth István.

2012. szeptember 29., 18:18

Az Országgyűlés elnöke hogyan képzeli, hogy bármilyen demokratikus hatalom megmondja a családoknak, hány gyermeket hozzanak, vagy ne hozzanak a világra – tették fel a kérdést a szocialisták. Bangóné Borbély Ildikó és Kormos Kata kiakadtak Kövér László pénteki kijelentésein, melyek szerintük az abortusztilalmat készítik elő.

2012. szeptember 29., 13:56

Robbanás történt egy használaton kívüli étteremben a Pest megyei Zsámbokon, szombat hajnalban - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.