Megvannak a központi írásbeli vizsgák előzetes eredményei

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli vizsgák előzetes eredményeit.

2023. február 14., 16:56

Szerző:

Miután az írásbeli vizsgákat javító középiskolák a központi informatikai rendszerben a vizsgaeredmények több mint 90%-át rögzítették, nyilvánosságra hozzuk az eredmények átlagait és eloszlását – olvasható az Oktatási Hivatal közleményében. A így felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottan dönthetik el, hogy mely iskolákba jelentkeznek. 

A végleges eredmények a dolgozatok teljes feldolgozottságát követően, várhatóan március közepén kerülnek fel a hivatal honlapjára. Az előzetes eredményeket itt lehet megtekinteni

(Kiemelt képünk: Az Oktatási Hivatal (OH) cégtáblája a főváros az V. kerületében, a Szalay utcában lévő épületen. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

11:38

A nyár alatt folytatódik a 4-es 6-os villamos felújítása, ezúttal ezúttal a Szent István körúti, a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányok újulnak meg a BKV beruházásában.