Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2021. október 11., 13:13
Nagyobb fennakadás azonban nincs, bírja a rendszer.
2021. október 11., 13:09
Fekete-Győr András lemondása után Orosz Anna került a Momentum élére ügyvezetőként.
2021. október 11., 12:51
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában Zugló polgármestere.
2021. október 11., 12:14
Még a Kétfarkú Kutyapárt támogatottságát is növelte az előválasztás, pedig nem is vesznek részt benne.
2021. október 11., 12:06
A volt pénzügyminiszter a KeljFelJancsi vendége volt, beszélt az elszámoltatásról, a 2010 előtti időszakról és arról, miért támogatja Dobrev Klárát inkább.
2021. október 11., 11:32
Márki-Zay Péter nem győzte meg a Párbeszéd szóvivőjét.
2021. október 11., 10:33
28 beteg halt meg a koronavírus szövődményei miatt.
2021. október 11., 10:32
Röhrig Géza egyetlen mondattal üzent, azzal, amit Márki-Zay Péter is gyakran hangoztat – vette észre a HVG.
2021. október 11., 10:31
A Kossuth-díjas karmester úgy gondolja, a hagyományos baloldali értékek megtestesítője nem más, mint Dobrev Klára.
2021. október 11., 08:31
Többen autóval érkeztek a környező településekről ám nem tudtak részt venni az előválasztáson, mert a korábbi szavazóponton buliztak a szocialisták.
2021. október 11., 08:09
Egyetlen vezető MSZP-s politikus sem jelezte, hogy megfogadná volt jelöltjük javaslatát és Márki-Zay Péterre szavazna.
2021. október 11., 07:58
Az LMP frakcióvezetője Fiala János műsorában mondta el, hova-kire fog szavazni a második fordulóban.
2021. október 11., 07:56
A volt miniszterelnök szerint nem csak a Fidesz járt jól a leleplezésével.
2021. október 11., 07:37
A Pilis újra sok állatfajnak ad otthont.
2021. október 11., 06:52
Szerdától azonban már a nap is előbújik.
2021. október 11., 06:14
A Párbeszéd politikusai sorban hátrálnak ki Márki-Zay Péter mögül, a pártelnökük visszalépése ellenére. Erőss Gábor, Józsefváros párbeszédes alpolgármestere is Dobrev Klárát támogatja.
2021. október 10., 21:58
A milliárdos, ha arra kérik, támogatni fogja az ellenzéki előválasztás győztesét.
2021. október 10., 21:35
Távozik a Momentum éléről Fekete-Győr András – értesült a 24.hu.