Lemondott Fekete-Győr András a Momentum elnökségéről

Távozik a Momentum éléről Fekete-Győr András – értesült a 24.hu.

2021. október 10., 21:35

Szerző:

A 24.hu szerint közel kétharmados arányban megvonta a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum küldöttgyűlése; a bizalmi szavazáson a tagság még kétharmaddal támogatta volna posztján Fekete-Győrt (ebben a körben minden Momentum-tag szavazhatott), a küldöttgyűlés azonban kétharmados többséggel a távozása mellett voksolt.

Kedden bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr András, miután a miniszterelnök-jelölti voksoláson az utolsó, 5. helyet érte el: a szavazatoknak mindössze a 3,4 százalékát kapta. 

„Sajnos nem sikerült demonstrálnom a kormányzóképességet, és nem sikerült esélyes jelöltté válnom az első forduló végéig. (…) A legtöbb választói visszajelzés a fiatalságomra és a kormányzati tapasztalat hiányára irányult. Mindkettő jogos és mindkettő igaz" 

– kommentálta akkor az eredményt.  

A 24.hu szerint a Momentum volt vezetője október 1-jén, egy háttérbeszélgetésen még azt mondta, nem tervez lemondani, az azt megelőző napokban pedig arról beszélt, hogy a Momentum közössége majd értékeli a munkáját, de ő maga nem érezte úgy, hogy távoznia kellene a párt éléről. 

A párt közleményt adott ki a vezetője távozásáról. Azt írják:

„Fekete-Győr András a miniszterelnök-jelölti előválasztási szereplése után bizalmi szavazást kért a Momentum Küldöttgyűlésétől. A Küldöttgyűlés többsége a mai napon amellett döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába. Fekete-Győr András ezt természetesen elfogadta és azonnali hatállyal beadta lemondását.

A Momentum hat elnökségi tagja továbbra is folytatja a munkáját, az elnöki pozícióra pedig hamarosan ki lesz írva a tisztújítás.

Fekete-Győr András öt és fél éves elnöksége alatt a Momentum országos politikai szereplővé nőtte ki magát. A rendszerváltás óta eltelt idő legerősebb parlamenten kívüli pártja ma a Momentum, jövőre pedig frakciója is lesz az országgyűlésben, és ez András közösségszervező munkájának is köszönhető.

Az előválasztási eredmény ugyanakkor megmutatta, hogy új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum Küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról. András továbbra is a Momentum aktív politikusaként dolgozik tovább elkötelezetten a kormány- és rendszerváltásért, támogatva a Momentum 15 előválasztási nyertes jelöltjét és a teljes ellenzéki összefogást."

Fekete-Győr András megalakulása óta vezette a Momentumot. A 2017-es Nolimpia-kampány meghatározó arca volt.

 

(Kiemelt kép: 168.hu | Dimény András)

Tegnap 20:15

A Borsod megyei Sajószentpéter levegőminősége főként amiatt a legrosszabb az országban, mert itt található a legtöbb olyan háztartás, ami továbbra is fával, szeméttel kénytelen fűteni, hogy spóroljon a rezsin, tűzifára ugyanis nincsen pénz.