Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
Terézváros türelme elfogyott, szigorítja a szemetesek kihelyezésére vonatkozó szabályokat.
Hamarosan teljesen megújul a Mester utca, mutatjuk, mire számíthatnak a budapestiek!
Az időjárás most aztán tényleg kiegyenlíti a múlt hét nyáriasságát: ezen a héten akár talajmenti fagyok is jöhetnek.
2021. március 5., 06:55
Egyre többen esnek ki a BKV menetirányítói közül, a pótlásuk pedig csak nehezen, vagy nem megoldható.
2021. március 5., 06:39
2021 végéig visszaállítják a dolgozók által követelt kollektív szerződéseket.
2021. március 5., 06:30
A Fidesz alapszabálya szerint az Európai Parlamentbe választott képviselők az Európai Néppárt képviselőcsoportjának részét alkotják. Az alapszabályt pedig csak a kongresszus módosíthatja.
2021. március 5., 06:18
A gyanú szerint Csongrádon és Hódmezővásárhelyen is árulták a kristály nevű szert.
2021. március 4., 21:00
Erre a nemzetközi példákból következtetett.
2021. március 4., 20:40
Csak a 16 éven felülieknek szóló műsorsávban lehetett volna leadni a hirdetést.
2021. március 4., 20:20
Nem tetszik nekik a nyilvánosság előtti üzengetés - üzenték meg a nyilvánosság előtt.
2021. március 4., 18:04
A lap szerint Mészáros József ezt rövid belsős emailben adta kollégái tudtára.
2021. március 4., 17:45
Szerinte a kormánynak se eszköze, se szándéka nincs arra, hogy beavatkozzon a médiaviszonyokba.
2021. március 4., 17:24
Az autó a menetiránnyal szemben hajtva ütközött a kamionnal.
2021. március 4., 16:20
Pedig egészen eddig nyitva tartották őket.
2021. március 4., 15:45
„Én is szeretnék már szabadulni, de egyszerűen ezt még nem tehetjük meg” – mondta.
2021. március 4., 15:39
Több éven keresztül folyhatott a tevékenység.
2021. március 4., 15:11
Egy hét alatt majdnem 400 ezer embert terveznek beoltani.
2021. március 4., 14:48
Több százezres kárt okozott.
2021. március 4., 14:47
A képviselő emellett az éttermek, múzeumok, könyvtárak, és általában minden kinyitását is követelte.