A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2021. március 25., 15:23
A miniszterelnök csütörtökön részt vesz az Európai Unió csúcstalálkozóján, ahol a téma a vakcinabeszerzés lesz.
2021. március 25., 14:55
A katasztrófavédelmi mobil labor is méréseket végez Királyszentistvánon.
2021. március 25., 14:48
A Balaton környékén lassan már egy törülközőt sem lehet úgy leteríteni, hogy az ne Mészáros Lőrincnek és üzleti körének hozzon hasznot. A tavat övező „vadnyugaton” dúló szabadrablás elsősorban Tihany kapcsán szerepelt a parlamenti vitákban. A legfrissebb 168 Óra hetilapot ajánljuk.
2021. március 25., 14:46
Az oldal elindulása után néhány perccel már akadozott a felület, feltehetően a túl nagy terhelést nem bírta a rendszer.
2021. március 25., 14:37
Negyvenöt százalékkal haladta meg a 2019-es szintet az online kereskedelem a GKI Digital kutatása szerint.
2021. március 25., 14:26
A kínálati piacon az I., II., V. kerületi lakások bérleti díja volt a legmagasabb, átlagosan 160-170 ezer forint.
2021. március 25., 14:11
Igazságot az elnyomott ujguroknak! – írták arra a molinóra, amelyet az önkormányzat épületének homlokzatára akasztottak.
2021. március 25., 13:27
Idén 100-ból 69 pontot kapott hazánk, ezzel olyan országokat előz meg, mint Albánia, India vagy Ecuador, közvetlenül előttünk pedig olyan országok szerepelnek, mint Szenegál, Peru és Tunézia.
2021. március 25., 13:07
A Bombardier fél kilenc körül landolt a spliti repülőtéren.
2021. március 25., 12:30
Az Európai Gyógyszerügynökség és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet az elmúlt hetek történéseire reagálva közös tájékoztatót adott ki.
2021. március 25., 12:02
A legtöbb elütött bagoly Kisújszállás és Karcag között került elő.
2021. március 25., 10:45
„Vannak államok, amelyek a lakosságuk többszörösének elegendő számban kötöttek le vakcinát, aminek semmi értelme nincs” – mondta a 168 Órának az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettese.
2021. március 25., 10:14
A kancellárminiszter szerint addig nem lehet megkezdeni a nyitást, amíg a beoltottak száma el nem éri a 2,5 milliót.
2021. március 25., 10:11
A Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint nem lesz csúszás az eredeti tervekhez képest.
2021. március 25., 09:46
Az elmúlt 24 órában több mint 270-en haltak meg a járvány miatt, az új fertőzöttek száma 9637.
2021. március 25., 09:29
Az egyetlen járható út a vírus legyőzésében a vakcináció - magyarázta az MTA doktora.
2021. március 25., 08:53
Maruzsa Zoltán államtitkár szerint az ugyanakkor nem valószínű, hogy év végéig marad a digitális munkarend.
2021. március 25., 07:56
Több vonalon késésekre kell készülni a Mávinform szerint.