Félelmetes mennyiségű elütött madár tetemét szedték össze Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A legtöbb elütött bagoly Kisújszállás és Karcag között került elő.

2021. március 25., 12:02

Szerző:

Március elején egyetlen nap alatt 113 elütött bagoly tetemét vagy maradványait azonosította a Természetvédelmi Őrszolgála a 4-es főúton, a 113. és 178. kilométerkő között. A 65 kilométeres útszakaszon talált maradványokból kiderült, az elgázolt állatok között 89 gyöngybagoly, 23 erdei fülesbagoly és 1 kuvik volt. A baglyok mellett 6 egerészölyv és 1 karvaly teteme került elő.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az erős közúti forgalom miatt évente elpusztult védett állatfajokról a Természetvédelmi Őrszolgálat évek óta rögzíti az elütési adatokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nappali ragadozó madárfajok mellett igen nagy számban pusztulnak el baglyok is, elsősorban a 4-es számú főúton – idézi a Hortobágyi Nemzeti Park weboldalát a 24.hu Sokszínű Vidék című melléklete.

Monoki Ákos, a természetvédelmi őrszolgálat munkatársa szerint a március elején talált maradványok a 2020. december – 2021. március között, bő három hónap alatt, a közúti forgalomban elgázolt példányokhoz tartoznak. Az azonosított tetemeknek csak egy része volt alkalmas további vizsgálatokra. Közülük 45 példány gyöngybagoly második éves, azaz 2020-as költésből származó egyed volt, 11 példány ennél biztosan öregebb. 18 erdei fülesbagolyból 10 példány hím és 8 tojó volt, melyek mindegyike második éves, azaz 2020-as költésből származó egyed, a kuvik szintén második éves példány volt.

A felmért útszakaszon a legtöbb elütött bagoly Kisújszállás és Karcag között került elő. A felmérést követő napon Kisújszállás közelében máris újabb, frissen elütött gyöngybagoly került elő.

(Kiemelt kép: HNPI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.