Kövér: ne pénzért legyenek jók a pedagógusok

A házelnök a Hír TV-n fejtette ki igencsak egyéni véleményét a tiltakozó pedagógusokról.

2022. október 4., 08:31

Szerző:

Nem méltányos a munkájukhoz és a felelősségükhöz az a bér, amit a tanárok keresnek – szögezte Kövér László a Hír TV Napi Aktuális című műsorában hétfőn. A 444.hu szemlézte az interjút, amiből kiderült, Kövér szerint viszont nem a munkabérért pedagógus a pedagógus, hanem hivatásból kellene dolgoznia.

A házelnök szerint azonban a most polgári engedetlenségre készülő tanároknak fontosabb a pénz, mint a munkájuk, ami nem helyes.

Azt is hangoztatta, 2010 után a Fidesz-kormány a rendvédelmisek mellett éppen a pedagógusok elkeserítő helyzetének azonnali javításával kezdte kormányzását. De mindig, mindenkinek megnyugtató módon szerinte nem is lehet rendezni a helyzetet, és ezen a tanársztrájk sem fog segíteni.

Majd arról beszélt, a tanárok megbecsülését és helyzetét szerinte az 1945 és 1989 közötti szocializmus „rombolta le”, ezen a súlyos, rendszerszerű problémán pedig ugyancsak nem sikerült változtatni.

(Kiemelt kép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke beszédet mond a Fidesz választási fórumán az egri Agria moziban 2022. március 19-én. Fotó: MTI/Komka Péter)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.