Kiss Ambrus: Nem akarjuk eladni a Városházát

A főpolgármester-helyettes volt Fiala János vendége csütörtökön.

2021. november 4., 14:18

Szerző:

„Nem akarjuk eladni a Városházát, és semmilyen fórumon nem is tárgyaltunk erről” – reagált csütörtökön Kiss Ambrus a KeljFelJancsi című műsorban. Az erről szóló hír az Indexen jelent meg, a főpolgármester-helyettes hozzátette, a portáltól reggel 7:22-kor kaptak megkeresést, a cikket pedig 7:45-kor élesítették. „Így Budapest vezetésének a cikk megjelenése előtt ideje sem volt érdemben reagálni” – mondta. Kiss Ambrus hozzátette, az is igazolja, hogy nem tervezték az épület értékestését, hogy nemrég három nagy építkezésbe fogtak a Városházán. 

A kérdésre, miszerint mennyi idő kell arra, hogy a főváros válaszoljon egy sajtómegkeresésre, Kiss Ambrus azt válaszolta, hogy ez szerinte változó. Hozzátette: mivel a mostani esetben nem volt igaz a hír, így nem kellett volna sok idő, de úgy látja, a Fővárosi Önkormányzat egy munkavállalójától sem várhatja el, hogy a munkaidejük kezdete előtt dolgozzanak.

„Ez nem a NER, itt nem, mint a cikkben homályosan megfogalmazott, üzleti körök döntenek vagyongazdálkodás kérdésekben. Aki dönteni tud, az a Fővárosi Közgyűlés, aminek a működése viszonylag egyszerű. Írásbeli előterjesztés készül, amiről szavazás útján döntenek. Nem volt ilyen előterjesztés, és senki nem adott ki mandátumot ilyen előterjesztés megírására” – mondta a főpolgármester-helyettes. Hozzátette, a cikk ellenére továbbra is nyilatkozik majd a lapnak.

A műsorban szóba került az atlétikai vb és az Egészséges Budapest Program is.

„Akkor tudjuk támogatni a vb megrendezését, ha egyes feltételek, többek között az Egészséges Budapest Program is teljesül. A program keretében a fővárosi kerületek egy 10 milliárdos többlethez jutnának, amiből egy CT- és MR-programot is indítanánk”

– hangsúlyozta Kiss Ambrus. Mint hozzátette, az idei évben állapodtak meg a kormánnyal arról, hogy melyik kerület mennyi forrást kap majd a program alapján. A főpolgármester-helyettes megjegyezte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kicsúszott az előre meghatározott 30 napos fizetési határidőből, és mivel idei évre vonatkozó pénzről is szó van, ha túl sokat csúszik a kifizetés, előfordulhat, hogy a 2021-es összeg nem kerül kifizetésre és felhasználásra.

Kiss Ambrus arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester leült egyeztetni 15 szakszervezettel a kötelező oltások miatt. Mint mondta, a szakszervezetek elég egységesen arra jutottak, sehol sem támogatják, hogy a munkavállalót kötelezni lehessen a vakcina felvételre. A főpolgármester-helyettes szerint inkább munkahelyi szinten kellene egy kampányt csinálni a dolgozóknak, és úgy meggyőzni őket. „Fontos, hogy először konzultáljunk, és csak utána beszélgessünk. Ezzel szemben a kormány anélkül döntött, és tette ki a jogszabályt, hogy a szakszervezetekkel konzultált volna. Ez órási hiba” – véleményezte.

(Kiemelt kép: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes háttérbeszélgetést tart a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésének előterjesztéseiről, aktuális kérdésekről 2021. augusztus 27-én. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.