Drámaian keveset hasznosítunk újra, ezért forradalmi zöldprojektbe vágott bele Európa egyik legnagyobb kartondoboz gyártója

Jön a nyolcéves terv. 

2021. augusztus 14., 15:11

Szerző:

Európa legzöldebb csomagolásával akar előrukkolni az Európai Unió italos karton- és papírgyártó szervezete, az ACE. A cég a 168-nak eljuttatott közleményében fejtette ki, hogy nyolc éves tervbe vágják bele a fejszéjüket: 2030-ra a forgalomban levő összes kartondoboznak legalább 90 százalékát be akarják gyűjteni, 70 százalékát pedig újra hasznosítanák az Európai Unióban. A cég Magyarországot is érinti, a helyi kirendeltsége a döntést helyi szinten azzal indokolta, hogy míg az uniós tagállamok törvényi szabályozása szerint éves szinten jóval többet hasznosítanak újra kartont Németországban vagy épp Hollandiában, Magyarországon ez az arány a legalacsonyabb.

Július 1-jétől az egész Európai Unió törvényi szinten tiltotta be az egyszer használatos műanyag termékek és az oxidatív úton lebomló műanyagokból készült termékek forgalomba hozatalát, ezzel búcsút intve többek között a műanyag szívószálnak vagy az italkeverő pálcikáknak. Az ACE szerint az italos kartondobozok az EU új zöld intézkedésébe jól bele illenek, hiszen egy bécsi tanulmány szerint a kartondobozok karbonlábnyoma fele akkora, mint mondjuk a PET palackoké. A kartondobozok újrahasznosítási aránya folyamatosan nő Európában, a cél pedig az, hogy 2030-ra a forgalomban levő összes mennyiség legalább 90 százalékát begyűjtsék, 70 százalékát pedig újra fel is használják – írta az egyesület. 

Az ACE nem kis vállalkozásba kezdett bele: 2030-ra Európai szinten el akarják érni, hogy az italos kartondoboz legyen az egyik „legzöldebb” csomagolás. „Célunk, hogy 2030-ra az egyik legfenntarthatóbb csomagolási forma az italos kartondoboz legyen. Ezt úgy fogjuk elérni, hogy kizárólag megújuló forrásból származó vagy újrahasznosított alapanyagból dolgozunk és odafigyelünk a kartondobozok újrahasznosítására is. A feldolgozás alapja a hatékony begyűjtés és a válogatás, ezt mind európai, mind hazai szinten szem előtt kell tartanunk” – mondta Baka Éva, az ACE hazai tagszervezete, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) ügyvezető igazgatója. 

Szerinte nagy szükség van erre a zöld célkitűzésre, mert az ACE legutóbbi, 2019-es teljes évet vizsgáló jelentése szerint, az Európai Unió 27 országában az évek óta tartó folyamatos növekedésnek köszönhetően az újrahasznosítás aránya átlépte az 50 százalékot, ami 450 ezer tonna kartont jelent. Miközben azonban például Németország éves szinte 78 százalékban, Spanyolország pedig 93 százalékban hasznosította újra a kartondobozokat, addig Magyarországon ez az arány 2020-ban drámaian alacsony, mindössze 22 százalék. 

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: pixabay.com)

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.