Karácsony is utcai demonstrációt hirdetett

Bayer Zsolt után, Karácsony Gergely főpolgármester is utcára hívja az embereket március 15-re.

2024. február 13., 10:45

Szerző:

Karácsony Gergely is utcára hívja az embereket március 15-re – írja a Népszava. Ahogy arról beszámoltunk, Bayer Zsolt utcai erődemonstrációt hirdetett, mert azután, hogy lemondott Novák Katalin, „most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt belekeverni”.  Bayer azt mondta: „nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénakfalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat. Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”

Karácsony szerint március 15-ei demonstráció a köztársasági koalíció rendezvénye is lesz egyben

„A fővárosi önkormányzat, a szövetséges civil szervezetekkel együtt március 15-én közös rendezvényre hív mindenkit, akiknek fontos a köztársaság ügye. Ez egyúttal a köztársasági koalíció rendezvénye is. Biztos vagyok benne, hogy politikusként sem egyedül állok majd a színpadon”– mondta Karácsony Gergely a Népszavának

Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki pártok egymást túllicitálva követelik a közvetlen köztársasági elnök választást és hogy érdemes- e ebbe beleállni, Karácsony azt felelete: „Nagyon helyesnek tartom, hogy az ellenzéki pártok kiállnak a közvetlen köztársasági elnök-választásért. Az üzenet világos: a hatalom emberei helyett az emberek hatalmát kell képviselni. Európában nagyon sok helyen választanak hasonlóan korlátozott jogkörökkel bíró köztársasági elnököt. De ez itt és most nem alkotmányjogi kérdés. Nem a birtokolt jogkörök jelentik a lényeget, hanem a köztársasági elnök által megtestesített erkölcsi erő. Egy olyan országban, ahol csak a hatalom és a pénzszerzés számít, ott a köztársasági elnök csak akkor képezhet ellensúlyt, ha a nép közvetlenül választja meg.”

Varga Judit volt férjének nyilatkozataira azt reagálta Karácsony Gergely, hogy „én becsülöm azokat az embereket, akik saját politikai családjuk ellen kritikát tudnak megfogalmazni, ehhez a Fideszen belül különös bátorság kell”. 

 Az államfő közvetlen megválasztása alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés

Ahogy arról beszámoltunk, Karsai Dániel alkotmányjogász arra hívja fel a figyelmet, hogy az elnök alkotmányos feladata kifejezni a nemzet egységét és őrködni Magyarország demokratikus működése felett. A jelenlegi rendszer Karsai szerint hibás, ugyanis az államfő közvetlen megválasztása alkotmányjogi szempontból aggályos. Karsai szerint a közvetlen választás a miniszterelnökéhez képest is nagyobb legitimációt adna az államfőnek, ami nem egyeztethető össze annak viszonylag korlátozott hatáskörével – írja a Hvg.

(Kiemelt képünkön: Karácsony Gergely főpolgármester. Fotó: 168.hu | Pozsonyi Roland)

Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videonyilatkozatában, emlékeztetve arra, hogy a bíróság csütörtökön döntést hozott „Gyurcsány Ferenc politikusának" az ügyében.

Miközben egy év alatt 409 szervátültetés történt idehaza, 536 új beteg került várólistára, amelyen már január elsején is 1255 páciens neve szerepelt – mondta az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója.