Karsai Dániel: A köztársasági elnök intézménye romokban hever

Karsai Dániel szerint az államfő közvetlen megválasztása alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés.

2024. február 12., 10:43

Szerző:

Karsai Dániel alkotmányjogász arra hívja fel a figyelmet, hogy az elnök alkotmányos feladata kifejezni a nemzet egységét és őrködni Magyarország demokratikus működése felett. A jelenlegi rendszer Karsai szerint hibás, ugyanis az államfő közvetlen megválasztása alkotmányjogi szempontból aggályos. Karsai szerint a közvetlen választás a miniszterelnökéhez képest is nagyobb legitimációt adna az államfőnek, ami nem egyeztethető össze annak viszonylag korlátozott hatáskörével – írja a Hvg.

Karsai Dániel szerint Novák Katalin asszisztált a jogállam lebontásához is 

„A köztársasági elnök intézménye romokban hever. Az elnök alkotmányos feladata kifejezni a nemzet egységét és őrködni Magyarország demokratikus működése felett. Az elmúlt három elnök ezt a feladatát nem hajtotta végre. Kettő olyannyira nem, hogy méltatlanság okán kellett lemondania. Mindhármukban közös, hogy asszisztáltak a jogállam lebontásához is”– írja Facebook posztjában Karsai Dániel. Az alkotmányjogász szerint  a most megválasztandó köztársasági elnök előtt hatalmas feladat áll, mégpedig az elnöki intézmény tekintélyéjének visszaállítása. 

„A köztársasági elnök közvetlen – tehát általános országos választáson történő - választása alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés”– hangsúlyozza Karsai.

„A közvetlen választás óriási legitimációt ad az érintett közjogi méltóságnak. Jelenleg a végrehajtó hatalomban senkit nem választunk meg közvetlenül. Sem a miniszterelnököt, sem a minisztereket, sem mást. A köztársasági elnök ilyen megválasztásához alapvetően át kellene írni Magyarország közjogi berendezkedését és az állam tényleges fejévé kellene tenni az államfőt a miniszterelnök helyett. Ha ez elmarad, a köztársasági elnök jelentős, de nem túlzottan erős hatáskörei és legitimációja között hatalmas szakadék keletkezik”– magyarázza az alkotmányjogász.  Karsai szerint  az államfő „ nagyon is valóságos, de korlátozott jogkörökkel rendelkezik a demokrácia védelme érdekében”. Kiemeli, hogy a legfontosabb ezek közül a törvényjavaslatokkal szembeni politikai és alkotmányos vétó. „A többi hatásköre is lényeges, mint például a mostanában sokat emlegetett kegyelmezési jog vagy a különböző kinevezési jogosultságok”– teszi hozzá. 

Közvetlen választás visszaélésekhez vezethetne

Karsai az írja, hogy „az államfő jelentős szerepe a magyar közjogi rendszerben ugyanakkor fényévekre van a magyar állam tényleges vezetői szerepétől, amire a közvetlen választás felhatalmazást adhatna. A jelenlegi, korlátozott mértékű hatáskörök visszaélésszerű alkalmazásához vezethetne a közvetlen választás. A közvetlenül választott elnök például mondhatná, hogy én minden törvényt megvétózok, mert engem közvetlenül választottak. Holott ezt a hatáskört kivételesen – az elmúlt évek elnöki gyakorlatánál persze sokkal gyakrabban –, politikailag vagy alkotmányos szempontból indokolt esetben lehet használni. Az elnök akár mondhatná, hogy én innentől minden kinevezést megtagadok, mert engem közvetlenül választottak, holott erre is csak kivételesen, az államszervezet demokratikus működésének súlyos zavara esetén van joga. A sor még hosszan folytatható lenne.”

 „Összefoglalva, az elnök relatíve szűk hatáskörei és a közvetlen választás jogintézménye között alkotmányjogi szempontból feloldhatatlan ellentmondás feszül. Ezt az ötletet tehát el kell vetni”

– írja.

Az alkotmányjogász azt reméli, hogy – hasonlóan az életvégi döntésekhez – a lehető legkulturáltabb és a más véleményen lévőket tiszteletben tartó közéleti párbeszéd bontakozik ki.

(Kiemelt képünk forrása: Karsai Dániel nyilvános blogja a Facebookon.)

16:28

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

12:55

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.