Lázár János közlekedési miniszter bejelentette, hogy a MÁV légkondicionált buszokkal és új menetrenddel készül a nyári hőségre, miközben a késési biztosítás és a mozdonybérlés is a szolgáltatás javítását célozza.
A szaktárca szerint Budapest és Karácsony Gergely nem állhat a törvények felett.
Az egészségügyről diskurál majd a Tisza és a Fidesz szakpolitikusa.
Hamarosan kezdődik a nyár, mutatjuk milyen lesz a következő három hónap az előrejelzés szerint.
Legyen a munkatársunk!
2015. augusztus 10., 11:46
Nagy a mozgás a médiapiacon: Fidesz-közeli vállalkozások igyekeznek változtatni a jelenlegi erőviszonyokon, ebben állami hátszél is segítheti őket.
2015. augusztus 10., 09:27
115 millió forintot költöttek benzinre és autóik javítására az év első hat hónapjában a kormányzati felső vezetők – írta a Magyar Nemzet. Az adatokat képviselői kérdésre tette közzé Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
2015. augusztus 10., 08:47
Főleg a nagyvárosokban okoz komoly gondot a kutyapiszok eltakarítása. A közterület-felügyelők megbüntethetik szabálysértésért azokat, akik nem szedik fel házi kedvenceik után az ürüléket.
2015. augusztus 10., 08:17
A Wirtschaftsblatt szerint Magyarországon megszűnt az összes közszolgálati médium függetlensége azzal, hogy a MagyarTelevíziót, Rádiót, a Duna TV-t és az MTI-t egyetlen konszernbe, a Duna Média Rt-be vonták össze. A hivatalos érv az, hogy ily módon a szerkezet a jövőben hatékonyabb, átláthatóbb és egyszerűbb lesz, továbbá csökkennek az adminisztratív feladatok.
2015. augusztus 10., 00:39
A Pest megyei Tápiószelén vasárnap tartott időközi voksoláson a városvezetői székért hárman indultak, közöttük a hivatalban lévő Majoros Tibor (Tápiószelei Polgárok Egyesülete), illetve elődje, Kovács Ferenc (Tápiószeléért Társas Kör). A harmadik, független jelölt Sáfárné Tóth Klementina Teréz volt. A 2014-es választások előtt polgármesterként már dolgozó Kovács Ferenc győzött.
2015. augusztus 9., 20:32
Tiszavirág életűnek bizonyult a baranyai kisközség, a száznegyven lakosú Gyöngyfa tavaly októberben megválasztott polgármesterének regnálása. Németh István januárban már le is köszönt, mert nem akart a továbbiakban bűncselekményt elkövetni a „közmunka nevű agyrém” lepapírozása kapcsán. Németh immár harminc éve gazdálkodik sikeresen Gyöngyfán, mégis modern rabszolgatartást emleget, a falu teljes pusztulását vizionálja. Nehezen viseli, hogy a parasztgazdaságok létrehozásáról írt dolgozatát a Fidesz nem az abban foglaltak, hanem a közmunkaprogram megvalósításához használta fel.
2015. augusztus 9., 20:30
A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód alkotmányos alapelvének érvényesülését nem írhatják felül költségvetési szempontok – jelentette ki Lehoczkyné Kolonnai Csilla egyetemi tanár csütörtökön Budapesten a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulási lehetőségéről és a Munka törvénykönyvéről tartott, Férfi 40 női szemmel elnevezésű konferencián.
2015. augusztus 9., 20:28
Etikai vétség gyanúja miatt panaszt jelentett be Sándor Mária nővér ellen a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vezetősége – értesült a 168ora.hu.
2015. augusztus 9., 18:27
Az elmúlt években rohamléptekkel terjedtek el a drónok, a rájuk vonatkozó megfelelő szabályozás pedig most készül.
2015. augusztus 9., 17:14
Áll a bál a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium körül, ahol a tanárokat és a diákokat is képviselő elszánt szülői közösség nem hajlandó elfogadni, hogy Czunyiné közoktatási államtitkár a „hatalomnak és neki kedves”, ráadásul állítólag plagizáló igazgatót nevezett ki az intézmény élére
2015. augusztus 9., 17:00
A következő napokban is folytatódik a hőség, többfelé 40 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. A hét második felében várható csak csapadék, a hétvégén akár heves zivatarok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2015. augusztus 9., 15:18
Egészségügyi problémák miatt egy kazanyi kórházban ápolják Széles Sándort, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszó, Gyurta Dániel edzőjét.
2015. augusztus 9., 14:09
Ha Orbán azt mondta, lesz kerítés a hónap végére, akkor lesz is, még ha a célnak egyáltalán nem is felel meg: első körben másfél méteres dróthálósort húznak fel. A Budapest-Szabadka vasútvonal miatt rés is tátong majd a védvonalon.
2015. augusztus 9., 12:50
Szociális szépségszalon. Így terjedt el az erzsébetvárosi szolgáltatás, holott a MASNI-ban (hivatalos nevén: Munkaerő-piaci Aktivizálást Segítő Nőbarát Irodában) a nők jóval többet kapnak egy szép frizuránál, manikűrnél, sminknél. Személyre szabott álláskeresési tippeket, figyelmet és önbecsülést.
2015. augusztus 9., 10:48
Helyszíni szemlét tartott a Kurier osztrák lap tudósítója a határtérségben, ahol mint írja, szögesdróttal igyekeznek megállítani a menekülteket. Ez Orbán Viktor legújabb politikai erőmutatványa, bár a munkálatokról az újságírónak az volt a benyomása: a katonák azt sem tudják igazából, hol is kezdjenek hozzá.
2015. augusztus 9., 08:56
A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány nemhogy segítené, hanem egyenesen gátolja az új munkahelyek létrejöttét, ezzel pedig hosszútávú károkat okoz az országnak.