2012. június 4., 18:52

Több mint ezer járművel forgalomlassító taxisdemonstráció kezdődött hétfő délután Budapesten, hogy a fuvarszervezők így hívják fel a figyelmet munkakörülményeik és jogaik rendezésére, és tiltakozzanak a hivatásukat érintően januártól életbe lépő új rendelkezések ellen.

2012. június 4., 17:10

A Profil című osztrák hetilap interjút közöl Paul Lendvaival. Az Ausztriában élő publicista úgy vélekedik, hogy Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár budapesti látogatása „a nem demokratikus (magyar) kormány kritikusainak arculcsapása” volt.

2012. június 4., 16:01

A Fővárosi Törvényszék pénteki elsőfokú ítélete szerint Vágó István nem sértette meg a TV2 személyiségi jogait, hanem véleményt fogalmazott meg, amikor a csatornától való távozását összefüggésbe hozta annak jobboldali elköteleződésével.

2012. június 4., 15:05

Lelőttek egy férfit Balatonfüreden, az áldozat belehalt sérüléseibe - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy az elkövető bezárkózott a házába.

2012. június 4., 12:47

Köszönő levelet írt Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke Orbán Viktornak azért, hogy a magyar miniszterelnök hozzájárult a szervezet májusi, Budapesten rendezett kongresszusának sikeréhez.

2012. június 4., 11:47

Hétfőn reggel 8 órakor az Országház előtt Magyarország zászlajának ünnepélyes felvonásával vette kezdetét a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott hivatalos megemlékezés. Az ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

2012. június 4., 11:28

Hatala József országos rendőrfőkapitány június 1-jei hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Gulyás Imrének, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének vezetői kinevezését. Gulyás a korrupciógyanú miatt előzetes letartóztatásba helyezett Hopka Lajos felettese volt.

2012. június 4., 09:59

A várható heves zivatarok, jégeső és az óránkénti 90 kilométeres sebességet is meghaladó széllökések miatt másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Magyarország területének egyharmadára.

2012. június 4., 09:18

„Mi minden olyan javaslatra nyitottak vagyunk, amelyek a nemzeti bank függetlenségét növelik” – mondta Szijjártó Péter hétfő reggel. Kijelentése azért ironikus, mert az elmúlt két évben az Orbán-kormányzat szinte mindent megtett, hogy kivegye a Magyar Nemzeti Bank irányítását Simor András jegybankelnök kezéből.

2012. június 4., 00:02

Kamaszkorban rengeteg kérdés fogalmazódik meg a gyerekekben és gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amit nem látnak előre és nincs tapasztalatuk a megoldáshoz. Sok témában, mint pl. a szexualitás vagy a kábítószerek sok tévhit kering, nagy az összevisszaság és nehéz eligazodni az új hatások között. Ebben igyekeznek segíteni a Kamaszkori vészhelyzetek című kötet, amit csütörtökön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium-ban mutattak be.

2012. június 3., 22:51

Professzor dr. Angyal Ádámot, Portisch Lajost és Vitray Tamást választotta 2012-ben díszpolgárává a XIII. kerület képviselő-testülete. A díszpolgárok avatására a városrész születésnapjának alkalmából rendezett ünnepségen került sor a Radnóti Miklós Művelődési Központban. Ebből az alkalomból vehették át elismerésüket a Budapest Főváros XIII. Kerületért díj kitüntetettjei is.

2012. június 3., 18:46

Az alapvető jogok biztosa két, egymással összefüggő indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az új családvédelmi és a családtámogatási törvényekkel összefüggésben. Az ombudsman mindkét indítványában arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogalkotó a család fogalmából nem zárhatja ki a létező, működő és jogilag is elismert társkapcsolatokat, mert ez az érintettek, sőt esetenként a gyermekeik jogait is sérti.