Ma van a Nemzeti Összetartozás Napja

Hétfőn reggel 8 órakor az Országház előtt Magyarország zászlajának ünnepélyes felvonásával vette kezdetét a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott hivatalos megemlékezés. Az ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

2012. június 4., 11:47

Az ünnepségen közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara és a Budapest Helyőrség.

Az emléknap ifjúsági programjának ünnepi megnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarság Házában elmondta: a Székelyudvarhelyről, Révkomáromból és Szabadkáról is érkező tanulók a Határtalanul-program keretében lehetőséget kapnak a külhoni magyarsággal való kapcsolattartásra. Mint kiemelte, céljuk ezzel az, hogy minden magyar diák – tanulmányai során legalább egyszer – eljusson más magyarlakta vidékre. Megjegyezte, hogy mindez nem pusztán a külhoni magyarok magyarországi látogatásait jelenti, hanem a külhoniak egymás közötti ismerkedését is.

Semjén Zsolt kijelentette: fontos, hogy közös történelmünk ne csupán dátumok sorozatát jelentse, hanem személyes történetek összessége legyen, hiszen a „személyes kapcsolatok hajszálgyökérzetéből” áll össze a nemzet.