Magyar rendőrök vertek meg két arab férfit Szegeden?
Feljelentést tett az két arab sakkozó, akiket állításuk szerint három rendőr vert meg a hétvégén, Szegeden, mikor egy étteremből jöttek ki – .
A The National című Abu Dzabiban megjelenő lap adott hírt arról, hogy a hétvégén, Szegeden megverték az Egyesült Arab Emirátus sakkszövetségének egyik tagját, aki elkísérte az ország 18 éves nagymesterét, hogy Lékó Péterrel készülhessen a junior sakkvilágbajnokságra. Az első hírek szerint akkor támadták meg az emírségből érkező két vendéget, amikor éppen egy vendéglőből távoztak. Három férfi rontott rájuk, akik határrendésznek adták ki magukat. Az Egyesült Arab Emirátus sakkszövetségének rangidős tagja, valamint a fiatal sakkozó viszont tulajdonképpen rendőrök ellen tettek feljelentést. A feljelentők azt állítják, hogy három rendőr verte meg őket. Az ügyben a Szegedi Nyomozó ügyészség folytat vizsgálatot. Információink szerint a Belvárosi híd újszegedi lábánál valóban történt rendőri intézkedés.