Időskori rák és memóriazavar előrejelzésében segíthet a kutyák agya

A kutyák és az emberek szöveteiben hasonló mintázatot mutató gén nélkül valószínűleg még gyakoribb lenne az időskori rák.

2021. május 1., 15:13

Szerző:

Az öregedési folyamatban kiemelt szerepet játszó CDKN2A gén hasonló aktivitási mintázatot mutat a kutyák szöveteiben, mint az emberekében az ELTE kutatóinak legújabb vizsgálata szerint. Így a gén alkalmas lehet egyes, öregedéssel kapcsolatos betegségek kialakulásának előrejelzésére a kutyák esetében is. A gén idős korban megnövekedett szintje csökkentheti annak az esélyét, hogy a már elöregedett vagy károsodott sejtek rákos daganattá alakuljanak át. A CDKN2A és más hasonló gének nélkül valószínűleg még gyakoribb lenne az időskori rák.

Az ELTE közleménye szerint ezek az első genetikai eredményei az ELTE Etológia Tanszék kutyaagy-kutatásainak. A genetikai vizsgálat a világszinten is egyedülálló, 2017-ben alapított Kutya Agy- és Szövetbank közreműködésével jött létre. Az eredményeket a Frontiers in Veterinary Science folyóiratban publikálták a kutatók, a Szövetbankot pedig a GeroScience című lapban mutatják be hamarosan.

„Amikor 2016-ban ötéves pályázatot nyertünk a kutyák öregedésének kutatására, arra gondoltunk, hogy ennyi idő alatt óhatatlanul több, általunk megismert idős kutya élete véget ér majd természetes okokból. Ha a gazdák felajánlanák az elhunyt kutyájukat kutatási célokra, akkor a világon egyedülálló gyűjteményt hozhatunk létre, mert viselkedési és kutyatartási adatokat is csatolhatunk a biológiai mintákhoz” – idézi fel a közleményben Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék tudományos főmunkatársa, a Szenior Családi Kutya Program vezetője, aki beszámolt arról is, hogy a vizsgálathoz csatlakozott Czeibert Kálmán állatorvos is, aki páratlan tudással rendelkezik a kutyaagy-anatómiáról.

A Kutya Agy- és Szövetbank az egészségügyi okok miatt a gazdák által elaltatott és felajánlott családi kutyáktól gyűjt mintákat. Alapítását elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grantja fedezte, de a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) is hozzájárult több eszköz beszerzéséhez. Az ELTE Biológiai Intézete pedig egy jól felszerelt laboratóriummal támogatta a bankot. A bank jelenleg több mint 130 kutyaagyat, és többek között bőr- és izomszövet-mintákat őriz.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI | Vasvári Tamás)