A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
2016. június 24., 11:47
A teljes népességben és az MSZP szavazótáborában is Botka László a legnépszerűbb MSZP-s politikus, őt követi Hiller István és Kunhalmi Ágnes – közölte a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatásának eredményeit pénteken az MTI-vel.
2016. június 24., 10:50
A sport fontosságáról és a válogatott sikeréről beszélt Orbán Viktor szokásos pénteki rádiós interjújában. A brit népszavazásról azt a következtetést szűrte le, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját, a kilépés fő oka pedig a bevándorlás.
2016. június 23., 17:47
Már több mint egy évvel ezelőtt megpróbálta átverni Matolcsy György Lázár Jánoson a Spéder Zoltánhoz kötődő takarékszövetkezeti integráció központi felügyeletét, de szóban és írásban többször is határozott nemet kapott rá – derül ki a 168 Óra birtokába került, Lázár János és Matolcsy György közötti levelezésből. Ezekből kiderül, Lázár János úgy látta, a rendszer jól vizsgázott, zavartalanul és hatékonyan működik. Spéder Zoltán és érdekeltségei sérthetetlennek tűntek. Nagyot fordult azóta a világ, lapunk úgy tudja: az MNB tőkebefektetési csalás miatt fontolgatja, hogy feljelentést tesz az FHB Jelzálogbankkal szemben.
2016. június 23., 16:59
Az Országos Tisztifőorvos csütörtök nulla órától vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztást adott ki. Az Országos Mentőszolgálat is felhívja a lakosság figyelmét a hőség okozta veszélyekre. A hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van.
2016. június 23., 16:59
Az oktatás szervezeti átalakítása után látványos változtatások levezénylésére készül a tartalmi részeknél is Palkovics László oktatási államtitkár, aki az több kormányzati tervet is elárult. Például azt, hogy 2018-tól indul az új alaptanterv, a tanév rendje is teljesen átalakulhat, várhatóan rövidebb lesz a mostani két és fél hónapos nyári szünet.
2016. június 23., 16:35
A magyar kormánynak soha nem látott, egyenlő feltételek között kell újrafogalmaznia átláthatóságról vallott elképzeléseit, ha nem akar Azerbajdzsán után a következő lenni a szégyenpadon – fogalmaz a K-Monitor közleménye.
2016. június 23., 15:53
Nemzetbiztonsági átvilágításon kellene átesnie a miniszterelnöknek a mai napig ad tanácsot adó Habony Árpádnak, hiszen Portik vallomásából az derül ki, hogy szervezett bűnözői körökkel is kapcsolatot tart – jelentette ki Juhász Péter, az Együtt párt alelnöke és önkormányzati képviselője. Az ellenzéki politikus szerint ráadásul Habony segédkezett a megkérdőjelezhető belvárosi ingatlaneladásokban.
2016. június 23., 13:12
Jogerősen is Baka András volt főbírónak adott igazat a magyar állam ellen indított perében az Emberi Jogok Európai Bírósága. A strasbourgi testület szerint a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének megsértették a véleménynyilvánítási jogát, de emberi jogi sérelem is érte őt, amikor egy jogszabállyal mozdították el hivatalából, mert kritizálta az Orbán-kormány igazságügyi reformját.
2016. június 23., 12:13
„Nagyon drága a Tóni.” Legalábbis erről panaszkodott Portik Tamás állítása szerint Pápa Marianne, a bűnöző egykori élettársa, mert túl sok pénzt kért volna Rogán Antal a belvárosi ingatlanok áron aluli továbbpasszolásáért. Portik a múlt héten a bíróság előtt ismertette az ingatlanbiznisz szisztémáját, zacskóban vitt kenőpénzzel, kamu értékbecsléssel – mindezt a Rogán–Habony-érdekkör utasításai alapján. A modell kísértetiesen emlékeztet a fővárosi éjszakát uraló Vizoviczki László elleni lehallgatási jegyzőkönyvekben elmondott rendszerre. De lehet-e hinni a Prisztás-gyilkosságért tizenegy év börtönre ítélt bűnözőnek?
2016. június 23., 12:13
Európában a muzulmánellenesség megfejelte a hagyományosnak mondható cigánygyűlöletet. Látni ezt a Kotleba-féle ultranacionalista Mi Szlovákiánk Néppártnál, miközben a romákkal szembeni elfogultság és hátrányos megkülönböztetés több országban is rendszerszintű és össztársadalmi, ami évszázadok alatt alakult ki. A leginkább persze ott tapasztalni, így a magyaroknál, cseheknél és szlovákoknál, ahol sok roma él – írja a .
2016. június 23., 11:36
A Fidesz áprilishoz viszonyítva újabb négy százalékpontot erősödött, jelenleg a teljes népesség 37 százaléka támogatja, így több szavazója van, mint az összes többi pártnak együttvéve – derül ki a Mediánnak a HVG számára június közepén készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.
2016. június 23., 10:56
A Fővárosi Főügyészség szerint nem indokolt a nyomozás folytatása az úgynevezett kitiltási botránnyal összefüggő bűnügyben. Pedig a bírósági ítélet szerint nagyon is indokolt lenne.
2016. június 23., 10:17
„Nagyon drága a Tóni.” Legalábbis erről panaszkodott Portik Tamás állítása szerint Pápa Marianne, a bűnöző egykori élettársa, mert túl sok pénzt kért volna Rogán Antal a belvárosi ingatlanok áron aluli továbbpasszolásáért.
2016. június 23., 10:08
A teljes Nagykörutat elfoglalta az ünneplő tömeg, miután Magyarország a Portugália elleni 3-3-as döntetlennel csoportelsőként végzett az Eb-n.
2016. június 23., 09:38
Elmaradnak a műtétek az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben (OKITI), erról panaszkodtak a betegek a . Az Amerikai úti intézet a harmadik legnagyobb idegsebészeti központ Európában.
2016. június 23., 06:53
Tavaly 9354 diploma ragadt benn egyetemeken és főiskolákon azért, mert nem volt meg az átvételükhöz szükséges nyelvvizsga, ami növekedés az egy évvel korábbi 8500-hoz képest – írja a Magyar Idők az Oktatási Hivatal adatai alapján.