Akár tízezreket is kereshet ezzel a gyerekkönyvvel, ha ott van a polcán
Az alábbi gyerekkönyvek kisebb vagyonokat érnek, és sokan nem is tudnak róla.
Igazán gyakori, hogy egyes könyveknek az egekbe szökik az ára. Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy nem is olyan régen például versesköteteket árvereztek el, amelyeken szerepelt József Attila aláírása. Most azonban a Pénzcentrum cikkéből kiderült, hogy vannak olyan gyerekkönyvek, amelyek szintén vagyonokat érnek, sokan pedig erről nem is tudnak.
Drágán eladhatja ezeket a gyerekkönyveket, ha a polcán vannak
A Pénzcentrum már egy korábbi cikkében is írt a ritka könyvekről, amelyeknek időközönként az ára igazán magasra emelkedik. Most egy újabb könyvsorozatra hívták fel a figyelmet, amelyet évek óta nem nyomtattak újra, ezért csak antikváriumokban lehet beszerezni. Ezt a lapnak megerősítette egy antikvárius szakértő is.
Egyre gyakoribb jelenség, hogy nem a régi vagy éppen különleges kiadásokért kérnek el vagyonokat, hanem teljesen hétköznapi kötetekért. Az ilyen szélsőségeknek egyszerű okkal magyarázhatóak, erről a lapnak az antikvárius beszélt.
„Mindkét szélsőség oka az lehet, hogy számos megszűnő kiadónál előfordul, hogy ott ragadnak szerzői vagy kiadási jogok, vagy éppen jogvita áll fenn, mint például az Anna, Peti, Gergő című népszerű sorozat esetében. Így ezek jórészt egyáltalán nem jelennek meg újra, vagy csak átdolgozott formában”
– mondta a lapnak a szakértő.
Azonban nem csupán Bartos Erika könyveiért kérnek el tízezreket az online piactereken. A szakértő arról is beszélt, hogy az Egmont által gondozott Walt Disney Aranykönyvtár kötetei is képesek méregdrága árakat produkálni. A Pénzcentrum cikke szerint nem ritka, hogy 100 ezer forintot kérnek egy-egy kötetért.
Nagy valószínűséggel az árak ilyen magasak maradnak, egészen addig, amíg valamelyik kiadó meg nem szerzi újra a jogokat, és ki nem adják őket újra. Pontosan ezért figyelhető meg ingadozás a másodpiacon az árak tekintetben. Példaként hozzák fel James Clavell: Nemes ház című könyvét, aminek az ára a 2000-es évek elején 20 ezer forint körül mozgott.
A 90-es években nagy példányszámban megjelent köteteknél is megfigyelhető ez a jelenség. Azoknak a példányoknak az ára szinte egyik pillanatról a másikra kúszott 10 ezer forint körüli összegekre. Később azonban csökkent a népszerűségük, és az áruk is visszaállt.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)