Erre már nem jut pénz – kiderült, min spórolnak leginkább a magyarok
Különösen a családi élet szenved hiányt a pénz miatt.
Úgy tűnik, a szabadidő, a családi élet és a kulturális programok szorulnak háttérbe, ha meg kell húzni a derékszíjat. A pénz, illetve annak hiánya gátat sokaknál gátat szab a nélkülözhető, de számos szempontból nélkülözhetetlen javaknak is – ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kultúrával foglalkozó kiadványából, amelyről az EconomX írt.
Az infláció hatására minden területen érzékelhető az áremelkedés, ami az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők életszínvonalát jelentősen rontja. Ugyanakkor a tehetősebbek körében is megfigyelhető, hogy kevesebbet költenek, és ez bizonyos területeken erőteljesen érezteti is a hatását.
A pandémia több szektort is ellehetetlenített, és számos terület 2020 óta sem tud talpra állni, vagy legalábbis a Covid-járványt megelőző időszak teljesítményét elérni: ezek közé tartozik a kultúra is. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a gazdasági körülmények hatására ebben a szektorban is áremelésekre volt szükség, így még nehezebben elérhetőek a kulturális programok.
A forgalomcsökkenés érinti a mozikat, színházakat, koncerthelyszíneket, könyvesboltokat és múzeumokat is, és ezen intézményeknek amellett, hogy újra be kellene vonzaniuk a látogatókat, azzal a nehezítő körülménnyel is meg kell birkózniuk, hogy eközben a jegyárak emelése szükségszerű gazdasági lépés.
A pénz miatt nem mulatunk
Az adatokból egyértelműen látszik, hogy minden kulturális intézménynek meg kell küzdenie azért, hogy sikerüljön olyan programot szolgáltatnia, amellyel sikerül felkeltenie a közönség figyelmét, és rávegye őket arra, hogy jegyet vásároljanak.
Bár a pandémia óta eltelt időszakban javulás érzékelhető, de a kulturális rendezvények száma még 2023-ban is 6 százalékkal alacsonyabb volt, mint például 2019-ben. A moziknak 26 százalékos lemaradást kellene behozniuk, a múzeumok azonban már csak 2 százalékos csökkenéssel küzdenek.
A kulturális intézmények közül a könyvtárak száma csökkent, és összességében az is kijelenthető, hogy a kulturális programok hozzáférhetősége, illetve a széles kínálat elsősorban a nagyobb városok privilégiuma.
A könyveken is spórolunk
A felmérésekből kiderült, hogy a szórakozásra már nem költ annyit a lakosság, mint korábban. A mozijegyek ára az elmúlt években közel ezer forinttal emelkedett, ez pedig egy családi kasszát már jelentősen megterhelhet. Ugyanez igaz például az állatkerti belépőkre is.
A legsúlyosabb helyzet azonban a könyvek és a nyomtatott sajtó területén alakult ki. A lakosság 34 százaléka saját bevallása szerint soha nem vesz könyvet, és ez a példányszámokon is meglátszik: 16 százalékkal kevesebb kiadvány jelent meg 2023-ban, mint egy évvel korábban. Emellett a nyomtatott folyóiratok, napi-, illetve hetilapok példányszámának csökkenése sem állt meg, ez az elmúlt öt évben folyamatosan megfigyelhető. Több lap is feladta a nyomtatott formában való megjelenést: az online kiadás egyre nagyobb teret hódít. Mindez igazodik ahhoz, hogy a lakosság minden nélkülözhetőnek tűnő kiadást minimalizált az elmúlt években.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)