NAV-büntetést kockáztat, akinél ilyen hulladék keletkezik nagy mennyiségben

A NAV azt is ellenőrzi, mi van a kertünkben.

2024. július 5., 14:02

Szerző:

Elsőre talán meglepőnek tűnhet, de komoly büntetést szabhat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bizonyos hulladékok tárolásáért és értékesítéséért – hívták fel a figyelmet a hatóság weboldalán.

A NAV egy külön közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a fémhulladékok kezelését kiemelt figyelemmel kísérik. Mint írják, az elmúlt időszakban számos visszaélésre derült fény, ám a fémkereskedelem és az ilyen jellegű hulladékok leadása a NAV előtt sem marad titokban.

A fémkereskedők az átadott hulladékért fizetnek, ezt pedig a bűnözők is kihasználják, akár úgy is, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket vesznek rá a bűnsegédletre. A hatóság a szabályozással ezen eseteket kívánja megakadályozni.

A NAV komoly büntetést szabhat ki

A hatályos jogszabályok szerint háztartásonként legfeljebb három köbméternyi, egyértelműen a saját ingatlannal kapcsolatos fémhulladék tárolható, illetve ennyit lehet értékesíteni a kereskedőknél.

Bár bevett gyakorlat, hogy például a házfelújítások vagy telekrendezések során, esetleg bizonyos ház körüli munkákért cserébe a tulajdonos a kivitelezőnek átadja a helyszínen keletkező fémhulladékot, de sokan nem tudják, hogy ez illegális cselekmény, ugyanis az így kapott hulladékot másnak nincs joga sem tárolni, sem eladni, ez ugyanis illegális felvásárlásnak, illetve fémkereskedelemnek minősül, és büntethető.

A NAV a közleményben arról is beszámolt, hogy folyamatosan átfogó ellenőrzéseket végeznek, melyek során számos visszaélésre derült fény. A pénzügyőrök az egyik ellenőrzéssorozat alatt olyan magánszemélyekre bukkantak, akik maguk is az elkövetők áldozatává váltak.

A nehéz anyagi körülményeikkel visszaélve a bűnözők rávették őket arra, hogy adjanak le a saját nevükben fémhulladékot, az ezekért kapott pénzből azonban csak minimális részt adtak át nekik, ők pedig személyazonosságuk titokban tartása mellett nagyobb összegekhez jutottak hozzá a korábban összegyűjtött, nagy mennyiségű fémhulladék értékesítéséből. A hatóság szakembereinek feltűnt, hogy a nyilvántartás szerint három személy több tízezer kilogramm fémhulladékot adott le egy fémkereskedőnél, így nyomozásba kezdtek.

Az üggyel mindannyian rosszul jártak, ugyanis a fémkereskedelmi törvény megsértése miatt eljárás indult minden érintett ellen, és akár több millió forintos bírságra is számíthatnak.

Aki elkerülné a büntetést, annak érdemes tisztában lennie a három köbméteres határértékkel, illetve azzal, hogy a háztartásokban keletkező fémhulladékok, beleértve a flakonokat, a fém italos dobozokat, az akkumulátorokat, elemeket és fémet tartalmazó csomagolóanyagokat, kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozónak adható át. A fémkereskedelmi szabályozást 2023. július 1-én módosították, azóta a NAV fokozottan figyeli a fémkereskedelemmel kapcsolatos tevékenységeket.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)