Erzsébetvárosban nyit kulturális központot a Freeszfe Egyesület

Az egyesület szerint a támogatók számottevő összegekkel támogatták az alapítvány működését.

2021. február 8., 10:10

Szerző:

Az erzsébetvárosi önkormányzat jelentette be, hogy egy nyitott alkotóműhelyről és kulturális központról szóló pályázattal nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti, felújított épület bérleti jogát a Várkonyi Zoltán Alapítvány, mely mögött az SZFE kormányzati megszállása ellen tiltakozók állnak. 

Az SZFE oktatói és diákjai január közepén jelentették be, hogy független alkotóhelyet hoznak létre. Az Egyesület szerint a bejelentés óta a támogatók empátiával és számottevő összegekkel segítették az Alapítvány működését.

Az önkormányzat közleménye szerint „ezzel Erzsébetváros egy tehetséges, kreatív és bátor művészcsapatnak ad otthont; azoknak a diákoknak, és tanároknak, akik harcoltak az egyetem autonómiájáért, és nem fogadták el a hatalom által rájuk erőltetett modellváltást és új vezetést”, idézi a 444.hu.

Az épületet már hétfőn délután megnyitják, „a felújított iskolaépületben a nyitott közösségi tér kialakítását az egyesület tagjai már a következő hetekben megkezdik, hogy a felmondó és elbocsátott oktatók folytathassák az SZFE 155 éves hagyományainak és szellemiségének jegyében zajló szabad alkotómunkát hallgatóikkal”. A tervek szerint nyár végén egy szabadtéri nyitófesztivállal mutatkozhatnak majd be a nagyközönség előtt. Az épület kulcsát Niedermüller Péter polgármester adja át hétfő délután. 

(Kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.