Egy különleges technika hozhat nagyobb enyhülést a Parkinson-kór tüneteiben

A Parkinson-kórban szenvedőknek gyógyszert továbbra is szedniük kell, de feleannyi a tünet.

2024. augusztus 20., 10:35

Szerző:

Kutatók szerint felére csökkentheti a Parkinson-kór tüneteinek időtartamát egy különleges agystimulációs technika – állítják szakértők, akiket az Index idézett. A mély agyi stimulációval (DBS) már kezelik a betegeket, és segíthet az olyan tüneteken, mint a merevség, a lassúság és a remegés. A módszer lényege, hogy finom elektródákat ültetnek be az agyba, hogy elektromos ingerléssel lássanak el bizonyos, a mozgást irányító területeket.

Az segíthet a betegeknek, ha állandó szintre állítják be a stimulációt, teljesen mindegy, mit csinálnak éppen a betegek. Ennek az az eredménye, hogy túlstimulációt, ami rendszertelen mozgásokhoz vezet.

Változott a Parkinson-kór kezelése

Nemrég ezt a technikát nagyban javította, lehetővé tették, hogy a stimuláció szintje automatikusan a páciens igényeihez igazodjon. A Nature Medicine című folyóiratban Oehrn és munkatársai leírják, hogy a kísérleti tanulmányban négy Parkinson-kóros férfi vett részt, akiknek egy cég által kutatási céllal biztosított DBS-berendezést ültettek be.

Ez az eszköz képes érzékelni az agyi aktivitást és egyidejűleg stimulációt is nyújtani. A mi feladatunk az volt, hogy megalkossuk az algoritmusokat az ezen az eszközön futó szoftverhez

– mondta Oehrn.

A kutatók felfedezték, hogy egy bizonyos típusú agyi jel növekedése összefüggött a dopaminszint emelkedésével, amikor a résztvevők gyógyszerei elkezdtek hatni, és bizonyos tüneteik enyhültek. Ez lehetővé tette a csapat számára, hogy olyan algoritmusokat hozzanak létre, amelyek növelni tudják a DBS-stimulációt, amikor ez a jel alacsony, és csökkenteni, amikor ez a jel magas.

Komoly eredményeket értek el

Az eredmények azt mutatják, hogy a résztvevők a korábbiakhoz képest fele annyiszor szenvedtek a tünetektől a négy résztvevő közül hárman jobb életminőségről számoltak be. A kutatócsoport szerint az adaptív DBS mellett továbbra is szükség lesz gyógyszerekre, bár sokkal kisebb dózisban – írja a The Guardian.

Persze az igazi megoldást az jelentené, ha időben felismernék. A Parkinson-kór korai felismerését lehetővé tévő új módszerek révén drámaian lehetne javítani a betegségben szenvedők életkörülményein. A betegség jelenleg világszerte a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség, ami általában 60 év felett jelentkezik, de egyre több fiatalt érint. Érdekesség az is, hogy a vakvezető, drogkereső kutyákat gyakran célzottan tenyésztik, és sok éves kemény képzéssel nevelik feladatuk elvégzésére. Amerikai kutatók most azt állítják, hogy tulajdonképpen az egyszerű, kedvtelésből tartott kutyák is képesek egy bravúrra: a Parkinson-kór diagnosztizálására.

(Fotó: Geralt, Pixabay)